1/3

Hogyan olvassunk átoktáblát?

Az estébe nyúló programon időszaki kiállításainkhoz kapcsolódva, a tárlatok kutatási hátterével ismertetjük meg az érdeklődőket 2017. szeptember 29-én,

A Titkos utakon – Sötét varázslatok Aquincumban c. kiállításunk háttereként az átoktáblák szövegének megfejtési folyamatába nyerhetnek bepillantást az érdeklődők. 

 Részletes program:

16.30 és 17.30 Laborlátogatás Biller Anna Zsófia, archaeozoológussal

A látogatás során egy, a régészek munkáját nagymértékben segítő tudomány terület, az archaeozoológia kerül bemutatásra, különféle, „állatian” izgalmas példán keresztül, az állatcsontok feltárásától kezdve egészen az eredmények közléséig. Aki szeretné tudni, hogy hogyan is lehet rájönni, hogy milyen lény csontja kerül elő a földből az ásatások során, szeret a nyomokból olvasni, vagy kíváncsi, hogy mit lehet megtudni a csontok alapján a hajdan élt állatokról, hogyan éltek, haltak, milyen célokra használták fel őket, annak mindenképp érdemes meghallgatni ennek az izgalmas tudományterületnek a bemutatását megcélzó előadást. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: aquincum@aquincum.hu

18.00 Barta Andrea: Mit üzen a varázsló? – Az aquincumi átoktáblák 

Az elmúlt tíz évben az aquincumi gázgyári temetőből három átoktábla került elő.  Nemcsak lelőhelyük egyezik, hanem a céljuk is hasonló volt: az ólomlapok két-két csoport viszályáról tanúskodnak, amely során az egyik társaság a másik elnémítását szerette volna elérni a bíróság előtt túlvilági segítség igénybevételével. Az előadás a táblák szövegén keresztül értelmezési lehetőségeket nyújt a bizonytalan részekhez és megmutatja a varázsló munkamódszerét. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: aquincum@aquincum.hu

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020