1/3

III. Hagyományőrző workshop

Szakmai program az Aquincumi Múzeumban 2019. október 5-én, 10.00-17.00. A workshop célja, hogy személyes fórumot teremtsen a saját és más intézményben dolgozó régészek, valamint hagyományőrzők, közművelődési szakemberek és persze a látogatók között. Az aktuális fő téma az egykori viseletek és kiegészítők kérdései.

A nagyarányú érdeklődés, pozitív visszajelzés, valamint a számtalan kérdés és felvetődött téma nyomán, a tavaly októberi és idén márciusi időpontokat követően, immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Hagyományőrző workshop.

A programra elsősorban, de nem kizárólag olyan hagyományőrző csapatokat hívunk meg, akikkel már évek óta jó kapcsolatot ápol múzeumunk. Az esemény jó alkalom arra, hogy a régészek, gyűjteménykezelők olyan eredeti tárgyakkal és tudással ismertessék meg a hagyományőrzőket, amelyeket később kamatoztathatnak, míg ők a gyakorlati tapasztalataikat osztják meg a múzeumi szakemberekkel. Az eszmecsere mellett természetesen a látogatóknak is kínálunk programokat.

A workshopon való részvétel regisztrációhoz kötött: aquincum@aquincum.hu

MúzeumokŐsziFesztiválja

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020