Napjainkban a külön gyûjteményként kezelt
Éremtár Aquincum teljes éremanyagát õrzi.
A 60-as évekig, a Magyar Nemzeti Múzeumba került éremanyagtól
eltekintve, minden - ásatásból, leletmentésbõl
vagy vásárlás útján - a múzeumhoz
került darabot az egyéb leletektõl elkülönülten,
külön éremtári leltárkönyvben tartottak
nyilván. Késõbb a feltárások során
elõkerülõ érmek az ásatási leletanyaggal
együtt a régészeti leletanyag között, a régészeti
kislelet gyûjteményben kaptak helyet és nyilvántartási
számot, az éremtárba csak a vásárlás,
ajándékozás útján szerzett néhány
darab került. Manapság is ez a gyakorlat folytatódik,
ami a nyilvántartás módját illeti, de az éremanyagot
meghatározás után az egyéb régészeti
anyagtól elkülönítve az Éremtárban
helyezzük el. Ez a tárolási mód egyrészt
a kényes leletanyag elkülönített, jól kezelhetõ
õrzését, másrészt az éremanyag
feldolgozását könnyíti meg.
A római császárkorban a császárok által
veretett pénzek elméletileg mindig forgalomban maradtak.
A forgalomból "kikopott" érmek pótlására
azonban a pénzverés - ezzel együtt a pénzrontás
is - folyamatos volt, a veretõ császár képmása
és körirata alapján az egyes darabok kibocsátási
idejét pontosan ismerjük. Ez részben a régészeti
leletanyag idõhatározását könnyíti
meg, másrészt a provincia és Aquincum pénzforgalmára,
gazdasági helyzetének változásaira utaló
elemzéseket tesz lehetõvé.
Az Éremtár több zárt éremkincs-leletet
is õriz. A Laktanya utcában, a Selmeci utcában elõkerült,
fõként denárokból álló kincsleletek
mellett a polgárváros területérõl 3.
és 4. századi érmekbõl álló
leleteket ismerünk. A kincsleletek összetételébõl
nemcsak a korabeli gazdasági viszonyokra, hanem az elrejtõ
társadalmi helyzetére vonatkozóan is vonhatunk le
óvatos következtetéseket.
R. Facsády
Annamária
