1/3

A hangszerek királyának születése – Ismeretterjesztő előadás és koncert

Különleges élményben lehet része azoknak, akik 2019. május 10-én, délután 16 órakor ellátogatnak az Aquincumi Múzeumba. Ezen a napon ugyanis hallhatóvá válik a múlt, az ókor zenéje.

Nem különlegesen ősi hangfelvételt találtunk, hanem az előkerült régészeti leletek, a kőbe vésett dallamok, papiruszokon fennmaradt melódiák, szorgos középkori szerzetesek által másolt ókori mérnöki és zeneelméleti értekezések, és az antik életről árulkodó megannyi kisebb-nagyobb ábrázolás elemzése teszi lehetővé azt a csodát, amelyet most a nagyközönség elé tárunk.

A zene régészetének legjelentősebb leletével, a világ legrégebbi orgonájával büszkélkedhet az idén fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Aquincumi Múzeum. 1931-ben a mai kiállításoknak helyet adó épület alapozásakor került elő a hangszer. Az orgona és egy ifjú orgonista hölgy valóságos, mégis regénybe illő történetével ismerteti meg az érdeklődőket az Aquincumi Múzeum régésze, miközben azt is megtudjuk ki és hogyan találta fel a hangszert, miért voltak az első orgonák vízorgonák, és melyik római császár tekintette magát virtuóz orgonaművésznek. A koncert során hazai és külföldi művészek játszanak az aquincumi orgona rekonstrukcióin, amelyből több is van, hiszen az 1791 éves hangszer hosszú története során sok sérülést szenvedett, és természetesen minden kutatója törekedett a leghitelesebb rekonstrukció elkészítésére. Az aquincumi orgonákon és az azokat kísérő többi antik hangszeren autentikus dallamok csendülnek fel, de a koncert végén egyik művészünk a közönség által kért népdalokra is improvizál.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk erre a délutánra az Aquincumi Múzeumba, ahol a hangszerek királyának, avagy királynőjének – azaz az orgonának – legrégebbi, sokszor meghökkentő történetébe kalandozunk.

A programon való részvétel regisztrációhoz kötött: aquincum@aquincum.hu

A pénteki programra a normál múzeumi belépők és kedvezmények vehetők igénybe!

Az Orgonaünnep teljes programját ide kattintva olvashatják.

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020