1/3

Beporzók napja 03.10.

Beporzók napja Aquincumban 2020. március 10-én, 13.30-16.00!

Ezt az új természetvédelmi jeles napot két magánember kezdeményezte még 2018 januárjában, annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a rovarvilágot fenyegető helyzetre. A jelenlegi adatok szerint, rovarfajok mintegy 40%-ára a kihalás árnyéka vetül, a rovarvilág mennyisége pedig évente mintegy 2,5%-kal csökken. Az utóbbi években súlyos háziméh-pusztulásokról szóltak a hírek Magyarországon is, és ezek hátrányosan hatnak a méztermelésre és a méhviasz termelésre is. A háziméheknek emellett legalább ennyire fontos munkája az, amit a haszonnövényeken legelve a beporzással végeznek el. 

Március 10-én fél kettőtől méhészeti bemutatót tart Morvay Péter, majd negyed háromtól Varga Nikolett régészünk előadásában ismerhetik meg az érdeklődők a méz felhasználásának módjait az Ókorban, ezt követően pedig együtt elkészítjük az aquincumi rovarszállót, amely romkertünk ízeltlábúinak nyújt majd átmeneti, vagy állandó otthont. Igény esetén, egy kisebb, hazavihető darab is elkészíthető.

Program: 

13:30-14:15 Morvay Péter: Méhészeti bemutató

14:15-15:00 Varga Nikolett régész-muzeológus “Méhészet és mézfogyasztás az Ókorban” c. előadása

15:00-16:00 Rovarszálló-készítés

A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz és a múzeumi belépő megváltásához kötött.

További információ és jelentkezés: aquincum@aquincum.hu 

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020