1/3

Dürrenmatt: A nagy Romulus – július 5-6-7., 19.30

AQUINCUMI NYÁRI SZÍNHÁZ: Az új darab 2019-ben 6 alkalommal kerül bemutatásra az Aquincumi Múzeum romkerti színpadán június 28-29-30-án és július 5-6-7-én 19:30-tól Papp Dániel rendezésében.

Friedrich Dürrenmatt 1950-ben, huszonkilenc évesen írta meg A nagy Romulus első változatát, amelyet aztán még négyszer dolgozott át. A “történelmietlen történelmi komédia” műfaji megjelölésű színdarab Romulus Augustus, az utolsó nyugatrómai császár és egy birodalom pusztulásának végnapját (március 15.) mutatja be.

“Súlyos komédia, bár látszatra könnyű. Romulus húsz esztendeig játssza a pojácát, és környezete nem jön rá, hogy módszer van ebben az értelmetlenségben. Elgondolkodtató körülmény. Jól figyeljünk oda, miféle ember az, akit én színpadra állítottam: elmés, könnyed, humánus, végső soron azonban kíméletlenül rideg és könyörtelen a cselekvésben, s attól sem riad vissza, hogy ugyanezt az elszántságot másoktól is megkövetelje; veszélyes fickó, aki halálra szánta magát; ez teszi borzasztóvá ezt a császári tyúktenyésztőt, ezt a bohócsipkában ágáló világbíráját” – írja róla a szerző.

Az új darab 2019-ben 6 alkalommal kerül bemutatásra az Aquincumi Múzeum romkerti színpadán június 28-29-30-án és július 5-6-7-én 19:30 órától Papp Dániel rendezésében.

JEGYEK KAPHATÓK: A Jegy.hu-n és az Aquincumi Múzeum pénztárában. A jegy ára 3 000 Ft

 

Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus

Történelmietlen történelmi komédia

Fordította: Fáy Árpád

Személyek:

ROMULUS AUGUSTUS, nyugatrómai császár: Kerekes József

JULIA, a felesége: Bede Fazekas Anna

REA, a leánya: Tőkés Niki

ISAURIAI ZÉNÓ, keletrómai császár: Sipos Imre

AEMILIANUS, római patrícius: Fülöp József

MARES, hadügyminiszter: Kiss Attila

TULLIUS ROTUNDUS, belügyminiszter: Őze Áron

SPURIUS TITUS MAMMA, a lovasság prefektusa: Kolnai Kovács Gergely

ACHILLES: Kovács Vanda

PYRAMUS: Szina Kinga

APOLLYON – CAESAR RUPF: Horváth Sebestény Sándor

SZAKÁCS: Gasparik Gábor

PHYLAX – HÍRNÖK – SZOLGA: Takács Olivér

ODOAKER, a germánok fejedelme – KAKAS: Herczeg Tamás

THEODERICH, az unokaöccse – DOBOS – KISKAKAS: Szegő Dávid

 

TYÚKOK: Csákó Anna, Gálberki Réka, Herr SzilviaKlapka Liza, Kovács Réka, Podonyi Panni, Porubszky Ági, Tóth Borbála, Ziegenheim Dorka,

 

Zene: Lelkes Botond, Pap Gábor

Mozgás, díszlet: Mezey Gábor

Jelmez: Molnár Éva, Schmidt Eszter

Rendezőasszisztens: Perényi Luca

Gazdasági vezető: Tóth Zsuzsanna

Rendező: Papp Dániel

 

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020