1/3

H.A.S. Háromfogásos gyomortörténelem

Időszaki kiállítás az Aquincumi Múzeumban 2022. július 28-tól 2023. október 29-ig.

Kiállításunk címének feloldásával kezdeném: H(alózni) A(lapvető) S(zükséglet), azaz a táplálkozásról, mint az emberi élet alapfeltételéről lenne szó. Amint azt látni fogjuk, egyes korszakokban, az „alapvetőt” jócskán meghaladták bizonyos étkezési szokások. A „Háromfogásos gyomortörténelem”, vagyis a múzeumunk által felölelt három régészeti kor segítségével szeretnénk ízelítőt adni, az előttünk élő népek táplálkozási lehetőségeiről, szokásairól, olykor túlkapásairól. Látogatóinknak bepillantást nyújtunk az őskőkori ember étkezésétől kezdve, az ókori (római) ember táplálkozásán át, egészen a népvándorláskor végéig (késő avarkor) élő népek konyhájába. Lesz szó ínségről, bőségről, puritán étkezésekről és fergeteges lakomákról. A gasztronómiai történet színes tablóit a teljességre törekvés igénye nélkül valósítottuk meg, de ennek ellenpontozásképpen igyekeztünk sokszínűt alkotni. Reméljük, mindenki talál magának ínyére való falatot a kiállításban.

Szeretettel várunk mindenkit kiállításunk megtekintésére!

Vukics Adrienn
régész-muzeológus
főkurátor

A kiállítás kurátorai: Kisjuhász Viktória, Mészáros Boglárka, Vukics Adrienn

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. 

NKA_logo_2012

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020