Hírlevél feliratkozás


Leiratkozom
A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező.
1/3

„Íme, itt a magyar Pompeji!”

A Budapest területén előkerült értékes leletanyag bemutatására 1894-ben nyílt meg az Aquincumi Múzeum. Budapest – Rómától északra – az egyetlen olyan európai főváros, amely római örökségét nagyobb összefüggő területen tudja látogatói elé tárni, s gyűjteménye ma már milliós nagyságrendű.

Aquincum polgárvárosa a 2-3. század fordulóján érte el legnagyobb kiterjedését, lakóinak száma 10-15000-re becsülhető. Bár a római kor négy évszázada alatt a polgári városrész településszerkezete, kiterjedése folyamatosan változott, jellegzetes építészeti elemei – a vízvezeték pillérek, az amfiteátrum és a városfal négyszöge – mindvégig láthatóak voltak, s a mai városképnek is meghatározó elemei maradtak.

A jelenkori régészeti park az aquincumi polgárváros körülbelül egyharmadát mutatja be. A most látható alaprajzok zömmel a 2-3. század fordulójának állapotát tükrözik. A látogatók megtekinthetik a két főút kereszteződésénél található fórumot, hozzá tartozó szentélyt, a basilicat, a nagy közfürdőt és a tabernae sort. A város délkeleti és északi részében kézműves lakások, műhelyek helyezkedtek el. A zajos főútvonalaktól távolabb jómódú polgárok, városi tisztségviselők díszes lakóházai épültek, házi szentéllyel, magánfürdővel.

A 2007-ben megnyílt új kiállító épületben kapott helyett a „Róma Aquincumban” című állandó kiállítás.  A tárlat a legértékesebb, valamint a korábban be nem mutatott gazdag leletanyagból ad válogatást. Az állandó kiállítás másik különlegessége, hogy több mint 75 évvel megtalálását követően, méltó körülmények között mutatja be a múzeum világhírű zenei emlékét, az aquincumi orgonát.  Emellett szintén megtekinthetők a helytartói palota értékes tárgyi emlékei is, valamint a látványraktárban végigkövethetjük kronológiai és tematikus sorrendben az ős- és a népvándorlás kor közötti időszak legszebb leleteit.

2012-ben az Európai Unió támogatásával új turisztikai attrakció elemekkel bővült a múzeum, így most már egy virtuális élménytér mozgásérzékelős játékokkal és egy mitológiai játszótér is várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Szintén a Pannonia Provincia Program keretében egy római mintára megépített és berendezett lakóház, és egy új kőtár is várja a látogatókat.

2014-ben nyílt meg legújabb állandó kiállításunk Agyagból gyúrt történelem – A kerámia szerepe Aquincum római kori építészetében címmel.