1/3

Kaszárnya és szentély romjai

A kaszárnya és szentély romjai a Vöröskereszt utca és Miklós utca kereszteződésében találhatók.

A legionariusok szálláshelyei jóval egyszerűbbek voltak, mint a centurioké. Az egyes centuriák (századok) egy-egy keskenyebb utca két oldalán lévő, egymással szembenéző önálló kaszárnyaépületet foglaltak el. Az utcára nyíló oszlopos verandáról 13-13, előtérből és hálókamrából álló szálláshely nyílt. Az előtérben a fegyvereket tartották, a kb. 16. m2 alapterületű hálókamrákban általában 8-8 fő aludt.

A Vöröskereszt utcában végzett feltárások során néhány háló – és fegyverkamra valamint az oszlopos veranda és út részletei kerültek elő. Az épületet a 2. században építették, többször renoválták, majd a 4. században alapvetően átalakították. A késő római legiotábor megépülte után az egykori kaszárnyák fölé apszisos záródású csarnoképületet emeltek, amely minden bizonnyal középület – esetleg szentély – lehetett.

Az épület fölé a 13. században ferences templom és kolostor épült.

Az itt talált római oszlopfő másolata hívja fel a járókelők figyelmét a romokra.

 

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020