1/3

Polgárvárosi amfiteátrum

Aquincum két amfiteátruma közül a kisebbik, az úgynevezett polgárvárosi amfiteátrum a város északi falán kívül helyezkedik el.

Augusztus 13-30 között a polgárvárosi amfiteátrum technikai okok miatt nem látogatható. Megértésüket köszünjük!

A 2. század közepén már működő építményt a 3. század folyamán többször felújították. Szerkezete alapján a szinte köralaprajzú, 86,5 x 75,5m tengelyméretű épület a földamfiteátrumok körébe sorolható. Ennél a típusnál a lelátást biztosító rézsűt két gyűrűfal közé döngölt földből alakították ki. Erre kerültek a lelátó kőpadjai, amelyek közül néhányba a páholy egykori tulajdonosának nevét is belevésték. A részben fedett lelátókra külső rámpán juthatott a mintegy 6-7000 főnyi közönség, s innen szemlélhette az arénában folyó küzdelmet. Az arénát, amelybe a kelet-nyugati tengelyben kialakított két kapun lehetett bejutni, 3 méter magas pódiumfal vette körbe.

Az amfiteátrumban különféle sportversenyeket és állathajszákkal vegyes gladiátorküzdelmeket rendeztek. Mivel ennek az épületnek volt a városban a legnagyobb befogadóképessége, komolyabb jelentőségű közügyekhez is használták. Itt tartották a politikai gyűléseket, a városi ünnepségeket, a császár látogatása alkalmával sorra kerülő beszédeket.

Az amfiteátrum mellett emelkedett a gladiátorlaktanya, ahol a népszerű küzdelmek bajvívóit képezték ki és gyakorlatoztatták. Kőkerítéssel határolt udvarát és a térség közepén álló tornyát ma föld fedi.

A nyugati kapu déli oldalán az amfiteátrumi játékok istennőjének, Nemesisnek állítottak szentélyt. A szentély feltárása során innen került elő az istennő szobrocskájának töredéke, valamint több feliratos oltárkő.

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020