1/3

Aquincumi Dugó-blog (6.)

Bécsi út – Vörösvári út kereszteződése

Óbudán közlekedve, ha csak egy kicsit is jobbra vagy balra tekintünk, szó szerint szemünk elé tárulnak a római emlékek vagy az azokat rejtő modern létesítmények. Legutóbb a Flórián téren hagytuk abba a nézelődést és most újabb óbudai helyszínről jelentkezünk az Aquincumi Dugó-bloggal. Ez a hely pedig nem más mint a Bécsi út – Vörösvári út kereszteződése, ahol az elmúlt évtizedekben már számos régészeti emlék került napvilágra: római kori sírok, ipari létesítmények, épületek.

De hol is járunk most?

Óbuda egyik jelentős közlekedési csomópontjánál, a Bécsi út – Vörösvári út kereszteződésében járunk. A Vörösvári úton haladunk kifelé, majd a Bécsi út becsatlakozásától mérve körülbelül 300 méter megtétele után, a jobboldalon terül el a mai Dugó-blog bejegyzésünk tárgya. A korábbi blog bejegyzésektől eltérően most nem konzervált és helyreállított római kori épületmaradványokkal találkozunk, hanem csupán ezek nyomával, amit a modern épületek jelölnek.

Először is lássuk a történelmi hátteret!

Ezen a területen a Kr.u. 1. század végétől kezdve az aquincumi katonaváros (tábor körüli település) északnyugati szegélye húzódott, vagyis afféle városi peremterületként működött. A város nyugati határa a mai Bécsi út volt, amelynek helyén a római korban is út futott. Ezen út mentén 2-3 km hosszan temető húzódott végig a Kr.u. 1-4. század között. A római korban az ilyen, városszéli területekre kerültek még a nagyobb méretű ipari létesítmények is (például fazekasműhelyek) elsősorban a tűzveszély miatt.

Mi az amit látunk belőle?

Sajnos ezekből már semmi sem látható. Az ásatások helye mára vagy beépült, vagy még most is építési területként parlagon áll. Az egykori malom területén (Vörösvári út) római kori utat, épületmaradványokat, kutat és fazekasműhelyekhez tartozó hulladékgödröket tártunk fel számos égetés közben tönkrement edény kíséretében. Egy kicsit északabbra, a Bécsi út 269-271. számú irodaházak alatt (egészen a közelmúltig az ún. „zöld” ház és mellette – mögötte a Griff Gentlemen irodaház) pedig már városszéli temető sírjai kerültek napvilágra (Kr.u. 3-4. század), illetve itt bukkant elő egy – ma az Aquincumi Múzeum állandó kiállításán megtekinthető – magas rangú, páncélos katonát ábrázoló szobor is.

Hamarosan újabb római épületmaradványok nyomába eredünk, hiszen a legiotábor és a katonaváros még számtalan rejtett vagy jól látható történelmi emléket tartogat számunkra, de ezek taglalása a következő blog bejegyzések alapját adja.

Egy szó, mint száz minden kedves érdeklődőt arra buzdítok, hogy tekintse meg az egykori katonaváros peremkerületének határait jelző modern épületeket (persze a legjobb gyalogosan) ha máskor nem, akkor egy hűvös téli reggelen autóval araszolva, de természetesen csak akkor, ha éppen nem halad a forgalom.

 

becsi_ut becsi_ut_2

 

Képek forrása: Google Street View

 

Szöveg: Dr. Láng Orsolya

Szerkesztette: Kővágó Dániel

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020