Hetente jelentkező új rovatunk az Aquincumi Múzeum különleges műtárgyait mutatja be röviden.
2023. március 13.
A hét műtárgya e, katonaváros területén napvilágra került, i. sz. 2-3. századra keltezett, alvilági istencsoportot ábrázoló dombormű.
„A talán síremlékhez tartozó domborművön alvilági istenségek teljes csoportja látható, az ülő Dis Pater, kezében magas, kalapácsban végződő pálcával, és az alvilág kulcsaival, mellette pedig felesége, Proserpina, kosárral a kezében. Mindkét istenség fején gabonamérő edényt, modiust visel, amellyel alakjuk az alexandriai istenpárral, Szarapisszal és Ízisszel is azonossá válik. Dis Pater oldalán áll a hírnökpálcát és kalapot viselő Mercurius, aki a lelkeket az alvilágba vezeti, lábánál a háromfejű alvilági kutya Cerberos hever. Proserpina oldalán egy további női alak látszik, aki talán valamelyik alvilági istennő lehet.”
(Lassányi Gábor, Titkos utakon – Sötét varázslatok Aquincumban. Kiállítási vezető. Budapest 2017. 38-39. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. március 6.
A hét műtárgya e fém veret, stilizált indaszáron lovagló Putto ábrázolással, mely az aquincumi polgárváros ún. Symphorus-mithraeumából került napvilágra.
„Nagyobb méretű díszítményhez tartozott egy áttört mintájú öntött bronz rács darabja: ívelt leveles ágból szembe néző puttó nő ki, lábai indaként kapaszkodnak az ághoz. A puttó a jobb karját feltartja, tenyerénél törött, az analógiák szerint gyümölcsös tálat tarthatott a kezében. A játékos alaknak talán a fejformája a legjellegzetesebb: a dús, borzas haj és a pufók arc főként a 3. század elején általános a Severus-kori ábrázolásoknál.”
(Póczy K., Egy aquincumi pénzverde nyomában. Budapest Régiségei 28 (1991) 45–56., 45. old.)
A töredék számos egyéb beolvasztható fémdarabbal, valamint szerszámokkal és egy pénzverőtővel együtt került elő. Ez felveti annak a lehetőséget, hogy a Mithras-szentély területén vagy környezetében a 3. század elején pénzverde (esetleg pénzhamisító-műhely) működött.
Fotó: Komjáthy Péter
2023. február 28
A hét műtárgya ez az öt darab csont U alakú páncélpikkely, mely a Polgár utcában, az egykori aquincumi legiotábor területén került napvilágra.
„Öt darab csont U alakú páncélpikkely. Három különböző méretű pikkely bronzhuzalokkal van összeillesztve. Mindegyik csontpikkely a felső jobb szélén két vízszintesen elhelyezett kör alakú furattal van ellátva, míg a középső rész külső részén két-két függőleges furat található. A másik két összeillesztett pikkely szélesebbik felső szélén három egyenletesen elhelyezett furat van, a keskenyebbik lemez felső része, és mindkét lemez középső furatai pedig az előző darabokkal megegyező módon vannak kialakítva. A csontlemezek tetején a felettük levő lemezek félkör alakú ívének összeillesztésére szolgáló bemélyítés található.”
(T. Bíró Mária, Alice M. Choyke, Vass Lóránt, Vecsey Ádám, Aquincumi csonttárgyak. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 2. Budapest 2012., 77. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. február 20.
A hét műtárgya e 7. századra keltezett, öntött bronz szíjvég, mely a Csepel-szigeti Vízmű területén feltárt temetőből került napvilágra.
Az avar kori szíjvég előlapját „S” alakú indadísszel látták el, hátoldala díszítetlen.
„A Kr. u. 568-ban a Kárpát-medencébe érkező avarok, fegyvereiket és használati tárgyaikat változatos díszítésű, több mellékszíjas övekre függesztve hordták, melyeket veretekkel és szíjvégekkel díszítettek. A korai avar korban általában lemezes övvereteket és szíjvégeket készítettek, melyeken gyakran préselt vagy poncolt díszítőelemeket alkalmaztak. A Kr. u. 7. század utolsó harmadában jelentek meg az öntött veretekkel ékesített övgarnitúrák, melyek motívumai között a növényi ornamentika mellett állat- és emberábrázolások is előfordultak.”
(Horváth Attila, Avar viselet és fegyverzet. In: Aquincumi látványraktár. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa, 87. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. február 13.
A hét műtárgya, e hellenisztikus jelenetű üveggemmás, i.sz. 4. század első negyedére keltezett vasgyűrű, mely a katonaváros nyugati, Bécsi úti temetője egyik sírjából került elő.
„A vas gyűrűtest sima karika, a fej ezzel egyívű, de ovális formára van szétlapítva. Az ovális, fekete üvegből készült gemmát erre a lapra illesztették rá, foglalat nélkül. A gemmán hellenisztikus jelenet: jobbra léptető lovas alak, előtte ágaskodó oroszlán.”
(R. Facsády Annamária, Aquincumi ékszerek. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 1. Budapest 2009., 95. old.)
A sír, melyet homokkő lapokból állítottak össze, nagyjából azonos korú nő és férfi – vélhetően házaspár – csontjait rejtette. A lándzsával és pajzzsal felszerelt, oroszlánnal hadakozó lovast ábrázoló gemmával díszített gyűrűt a pár férfi tagja viselte.
(Lásd: Topál Judit, Roman Cemeteries of Aquincum, Pannonia. The western cemetery, Bécsi Road II., Budapest 2003. 47. oldal, 55-56. tábla)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. február 6.
A hét műtárgya e terra sigillata tálak készítésére szolgáló formatál, valamint formatálak kialakítására használt edénypecsétlő, melyek az aquincumi polgárváros keleti fazekastelepén, az egykori Gázgyár területén kerültek napvilágra.
A formatál belső oldalán, növényi motívumok közt üllőn kalapáló Vulcanus, valamint állatábrázolások (madarak, kecskék) láthatók. A képmezőben retrográd PACATI mesterjelzés. A képen láthatunk továbbá egy Vulcanust ábrázoló edénypecsétlőt, mely negatív minták kialakítására szolgált.
„Az aquincumi polgárváros keleti szélén húzódott a provinciaszékhely eddigi legnagyobb, összefüggően feltárt fazekastelepe, melyet legismertebb fazekasmestere nyomán Pacatus műhelyeként ismer a szakirodalom. […] Legismertebb termékei a reliefdíszes edények, a sigillaták voltak, melyek gyártásához szükséges több tucatnyi formatálat és pecsétlőt hoztak felszínre a feltárások. […]
A még puha formatál belső oldalába nyomták a kívánt kompozíciónak megfelelő bélyegzőket. Kedvelt motívumok voltak Vulcanus, hátrakötött kezű Pan, futó állatok, nyúl, egyes madártípusok, a maszk, valamint a szőlőlevél, szőlőfürt és inda. A kiégetés után így kapott negatívban korongolták ki az edényt. A színezéshez használt anyagokat dörzstálakban állították elő. A dörzstálkészlet, bennük a festékmaradványokkal ugyancsak megmaradt a műhely berendezéséből.”
(Zsidi Paula, Pacatus sigillata műhelye. In: Aquincumi látványraktár. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa, 59-61. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. január 30.
A hét műtárgya e 4. századra keltezett sírkamrából származó, ókeresztény jelképekkel díszített falfestmény, mely a Bécsi úton fűtővezeték ásása során került napvilágra 1985 júniusában.
„A Bécsi út és a rajta futó villamossínek alatt átfúró, a fűtővezeték helyét előkészítő kotrógép egy freskóval díszített kőlapot hozott felszínre. A mészkőlap egy földalatti sírkamra rövidebb, a munkagép lámpájával szemben lévő, nyugati oldalának alkotóeleme lehetett. A finoman eldolgozott alapozáson rácsozott mező alatt, ovális keretben Krisztus-monogram, madarak és két lombos ág ábrázolása látható. A kamra többi oldalát, padlóját, beleértve magát a sírt is, a kotrógép teljesen elpusztította, s miután éjjeli műszakban dolgoztak, a kiemelt törmelékben sem látva semmit, azt az úttest nyugati oldalán létesített feltöltéshez használták fel. Így a kamra méreteiről, formájáról, a benne nyugvó személyről sajnos nincsenek adataink, de valószínű, hogy e kis keresztény közösség egyik megbecsült tagja lehetett. Nem kizárt az sem, hogy sírja fölé kicsiny kápolnát emeltek, ami később gyülekező helyként is szolgálhatott, de ennek igazolására jelenleg sajnos nincs semmilyen lehetőség.”
(Topál Judit, Ókeresztény sírok az aquincumi katonaváros nyugati temetőjében. In: Zsidi Paula (szerk.) Ókeresztény emlékek Aquincumban. A BTM Aquincumi Múzeumának kamarakiállítása a Millennium alkalmából. Budapest 2000, 33-34. old.)
2023. január 23.
A hét műtárgya e, kora bronzkori Makó-kultúrához (i.e. 2800/2700 – 2400/2300) köthető belsődíszes tál, mely Rákoskeresztúron, a Péceli útnál került napvilágra!
“A sárgásbarna színű, tagolt talpgyűrűn álló tál külső-belső felületén geometriai elemekből álló bekarcolt, mészberakásos ornamentika látható.”
“A kora bronzkor időszakában különböző területek között megélénkülő kapcsolatrendszer kultúrákon átívelő egységesedő tárgyi hagyatékot eredményezett. A gyakran mésztartalmú anyaggal kitöltött, bekarcolt, vagy kivésett, geometrikus elemekből felépülő bonyolult díszítőrendszerű (pl. sakktábla) belsődíszes, talpas tálak a kor egyedi, reprezentatív készítményei.”
(Szilas Gábor “A bronzkor különböző fázisainak jellegzetes tárgyi emlékanyaga” In: Aquincumi látványraktár. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa, 42. old.; a tárgy leírása a 98. oldalon olvasható.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. január 16.
A hét műtárgya e maszkszerű építészeti dísz. „A homokkőből faragott kőemlék 1964 óta szerepel az Aquincumi Múzeum kőtári nyilvántartásában. Előkerülésének időpontja és körülményei ismeretlenek. Felülete helyenként kopott, élei enyhén töredezettek. A homlok közepén fúrt lyuk, hátsó síkjában kónikus mélyedés látható. A maszkszerű fej hátsó síkja egyenesre vágott, alja homorú. Az arc lapos, széles. A túlhangsúlyozott szemhéjak közötti szűk tér javát a markánsan kifaragott szivárványhártya tölti ki. Az orr enyhén szélesedik, az előreugró vastag ajkakat arcszőrzet keretezi. A szakáll anyagszerűségét stilizált, a szőrzet hullámzását alig érzékeltető, jobbára függőleges irányítású barázdálás fejezi ki. A homlokra boruló, kopott tárgy eredetileg koszorút formázhatott. A fül nélküli férfiarc enyhén hátradőlve, lentről néz fölfelé. A kőfej a széles, nagy tömegű szakáll homorú kiképzésű, alsó síkjával támaszkodott ahhoz az építményhez (kúthoz?), amelynek díszítését képezte. A homlok közepi átfúrás – eredeti állapotában talán a homlokon viselt tárgy díszítményébe rejtve – a rögzítés céljára szolgált.”
(Budai Balogh Tibor, Maszkszerű építészeti dísz. In: Fényes Gabriella, Wellness az ókorban – Fürdőkultúra Aquincumban c. kiállítás katalógusa.)
Fotó: Ortolf Harl
2023. január 9.
A hét műtárgya ezen a héten e madár alakú fejben végződő díszhajtű. „A madár (galamb?) öt részre tagolt szögletes posztamensen áll. A szeme pontkörös körzővel készült, a teste vésett vonalakkal van díszítve. A faroktollazata plasztikusan ki van hangsúlyozva.” Nyersanyaga szarvasmarha méretű, lábközépcsont, diaphysis. A hajtű az aquincumi katonaváros területén, a mai Zápor utcában került napvilágra.
(T. Bíró Mária, Alice M. Choyke, Vass Lóránt, Vecsey Ádám, Aquincumi csonttárgyak. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 2. Budapest 2012., 92. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. január 2.
A hét műtárgya e Bonus Eventust ábrázoló aranygyűrű töredék. A gyűrű letört fejrészén ovális nicolo gemmát találunk, arany keretbe foglalva. A sötétkék kövön Bonus Eventus álló alakja látható. Az i.sz. 2. századra keltezett gyűrűtöredék az aquincumi katonaváros északkeleti részén, a Folyamőr utcában került napvilágra. (Lásd R. Facsády Annamária, Aquincumi ékszerek. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 1. Budapest 2009, 103. old.)
No, de ki is volt ez a Bonus Eventus? Nevének jelentése némi latin (sőt pl. akár angol) nyelvtudással értelmezhető. Az istenségben a megtestesült jó kimenetelt tisztelhetjük. Eredeti szakterülete a mezőgazdasági értelemben vett eredmény volt, de ez később kibővült az élet egyéb területein bekövetkező (vagy remélt) sikerrel.
Marcus Terentius Varro, A mezőgazdaságról c. művében, a könyv bevezetésében munkájához segítségül hívja a földművelőket segítő istenségeket. Közöttük Bonus Eventust is megtaláljuk: „Nem habozom kérni a Vizet és a Jó Eredmény [Bonus Eventus] sem, mert víz nélkül az egész földművelés meddő és nyomorúságos, siker és jó eredmény nélkül ez öncsalás, nem művelés.” (Varro, A mezőgazdaságról 1.1.6, Kun József ford.)
Fotó: Komjáthy Péter
2022. december 26.
A hét műtárgya e, Csepel-sziget északi csúcsán feltárt kelta temetőben előkerült, i. e. 5-4. századra keltezett madár alakú, öntött bronz fibula!
„A „számszeríjas” rugószerkezetű bronz, madár alakú fibula a csepeli temető talán egyik leglátványosabb lelete. A fibula alakja leginkább egy alvó „kacsamadárhoz” hasonlítható. A kengyelt és a visszahajló lábat egy darabban öntötték ki. Felülete domború, az elvékonyodó és a visszahajló lábon a geometrikus díszítésű stilizált madárfej kettéágazó „csőrben” végződik.”
„A fibulák vagy ruhakapcsok, amivel a férfiak és a nők a felső ruházatukat, köpenyeiket összetűzték, már a késő bronzkor-kora vaskor óta ismertek. Alakjuk, kivitelezésük gyakran változott, szerkezetük azonban máig ugyanaz maradt. A formák és kialakítások folyamatos változásai nyomán nemcsak a divat, hanem a korszakok változásai is nyomon követhetők. A fibulák osztályozása során öt fő elemet vesznek figyelembe: rugószerkezet és tű, kengyel, tűtartó és láb. A korai kelta fibulák elsősorban bronzból készültek, később azonban gyakran előfordulnak vasból, vagy nemesfémből készített változataik is. A fibulák lába szinte minden esetben visszahajló. Ezek kezdetben főként egy madár alak sziluettjét tükrözik, mely a későbbiekben egyre stilizáltabbá, míg a La Tène „B” időszak végére egy egyszerű gombbá vált.”
(Horváth M. Attila, Sárkányok és madarak népe – A Csepel-sziget keltái. Budapest 2019, 18. old., 27. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2022. december 19.
A hét műtárgya e lófejes díszítésű, púposhátú csontfésű, mely a Budafoki úton, egy az i.sz. 5. század első évtizedeire keltezett temetkezéséből került napvilágra.
„A csiszolt csontlapokból készült fésűt a fogórészen és a keresztlécnél bronzszegek fogják össze. A fésű tetejét, a fogórész két oldalán ellentétes irányba néző, ívelt nyakú lófejek díszítik; az egyik fej letört. A megmaradt állatfejen pontkörös szem és bekarcolt vonalas keretezés (fejhám jelzése?) látható. A fésű mindkét oldala vésett körökkel díszített. A félköríves fogólap közepén 7 db pontkörből kialakított kör formájú díszítés, melynek közepét egy nagyobb koncentrikus kör foglalja el. A fogak fölötti vízszintes lécen 2–2 kisebb pontkörből és a felső minta középső köréhez hasonló, nagyobb koncentrikus körből álló, négyszer ismétlődő minta látható.”
„A Budafoki úton eltemetett idős asszony népi hovatartozásáról csak annyi mondható, hogy a tárgyak, melyeket használt és viselt, az 5. század első évtizedeiben, a provincia hun foglalása előtt vagy a foglalás idején, a 420–430–as években készültek és keleti germán jellegűek. Már eddig is körvonalazódott, hogy a budai oldal provinciális lakossága a hun foglalást megelőzően együtt élt barbár származású csoportokkal. A Budafoki úti sírnál megfigyelt temetkezési szokások, a fibulás–övcsatos női viselet a budai oldal keleti germán beköltözőinek egyikét reprezentálja.”
(Nagy Margit, Kora népvándorláskori sírleletek Budapest területéről, Budapest Régiségei 40 (2006) 95-155, 109. old, 112. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2022. december 12.
A hét műtárgya e Biatorbágy-Tyúkberek lelőhelyen napvilágra került kétarcú edény az újkőkorból (középső neolitikum, vonaldíszes kerámia kultúrája, Zseliz stílus időszaka. Kr. e. 5200—5000/4950)!
„Az emberarcú edények döntő többsége töredékesen és hiányosan kerül elő. A szerencsés esetekben rekonstruálható példányok alapján azonban bizonyos, hogy egy és két arccal felruházott darabok is léteztek. A kétarcúság ábrázolása talán az emberi létet meghatározó alapvető gondolat-párok, a születés-halál, hímnem-nőnem, vagy kozmikus szinten a Nap-Hold, valamit a világosság-sötétség összefüggéseinek megszemélyesítése lehetett. Eddig csak Budapest körzetében, a Békásmegyeren és Biatorbágyon előkerült töredékek alapján sikerült rekonstruálni ilyen különleges, kétarcú példányokat.”
A műtárgy leírása:
„Erősen öblösödő testű, hengeres nyakú palack alakú edény, nyakán egymással szemben két azonos módon kialakított emberi arccal, a vállon a négy, stilizált kezet jelző bütyökfül tapadási helyével. Az arcokat M-szerű bevésett vonal keretezi, alatta a vállrészre is ráhúzódó, sűrűn bekarcolt, váltva vörösre és sárgára festett cikk-cakk minta. Az orr plasztikus, kissé kónikus, a szemöldök összefüggő vízszintes borda. A szemeket és a szájat mélyen bevésett vonal jelzi. Az állon és a homlok felső sarkában vörös, a szem és az orr környékén, sárga festés nyomai. Az arcok két oldalán, a vállon és a perem közelében, mélyen vésett körbefutó és ívelt párhuzamos vonaldíszek. A hason mély bevágásokkal tagolt, koncentrikus körökben elrendezett, többszörösen bekarcolt szalagdísz. Kiegészített. Szürkésbarna, világosbarna foltos. Simított. Homokkal soványított. Égetett agyag.”
(M. Virág Zsuzsanna, 7000 éves üzenet. Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén. Budapest, 2020, 73. old., 158. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2022. december 5.
A hét műtárgya e csontból készült, i.sz. 2. századra keltezett gladiátor-ábrázolásos bicskanyél, mely az aquincumi polgárváros területén került napvilágra.
“A férfiak hétköznapi gladiátorfetisizmusát a tematikus ruhakapcsoló-tűk mellett a csontból faragott vagy bronzból öntött kés- és bicskanyelek elégítették ki. Ezeken a helyes kis eszközökön általában egymagában ácsorgó, marcona harcost, ritkábban két egymásnak feszülő gladiátort ábrázoltak. Az Aquincumban előkerült csont bicskanyél érdekessége, hogy egy balkezes secutort, alighanem valós személyt ábrázol. A gladiátorképző iskolák, csakúgy, mint a modern vívóklubok, előszeretettel foglalkoztattak balkezeseket, akik az arénában kétségkívül előnyt élveztek jobbkezes ellenfeleikkel szemben.”
(Budai Balogh Tibor, Mindeközben. Egyidejű történések a Tiberis és a Duna partján, Budapest 2018, 33. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2022. november 28.
A hét műtárgyai az aquincumi polgárváros nyugati, Aranyárok menti temetőjének gyermeksírjához tartozó, i.sz. 1-2. századra keltezett, borostyán és csont crepundia (pénzes erszény, delfin, fallosz, fésű, cikáda [kabóca], fejsze és férfi isten alakú) díszei.
„Az ókori források szerint minden kisgyerek a születése után vagy később egy személyre szóló, gyakran a szülők vagy a gyerek nevét is megjelenítő láncot (crepundia) kapott, amelynek mágikus, bajelhárító erőt tulajdonítottak. A crepundia láncára felfűzött amulettelemek változatos formája (lunula, fallosz, fejsze, szerszám vagy állat-, ember-, istenábrázolások), illetve a láncon kifejtett hangjuk ugyanezt az elrettentést és a gonosz erők távol tartását célozta meg. Aquincumban több gyermeksírban is találtak főként borostyánból készült crepundia csüngőket, de női sírokban is előfordulnak. Ez utóbbiakban talált csüngőket ékszerként is hordhatták, amely mágikus védő szereppel is kiegészült.”
(Lassányi Gábor (szerk.), Titkos utakon – Sötét varázslatok Aquincumban. Kiállítási vezető. Budapest 2017. 8. old.)
2022. november 21.
A hét műtárgya: e Minervát ábrázoló, közel életnagyságú, üreges, terrakotta mellkép
„Minerva, a kézművesek és iparosok patrónája szobrának előkerülése az aquincumi polgárváros Pacatus fazekasműhelyéből nem meglepő. Ezúttal azonban nem a megszokott kisplasztikáról, vagy reliefábrázolásról van szó, hanem terrakotta nagyplasztikáról, ami nemcsak Pannoniában ritkaság, de az alkotás egyedülálló épsége külön kiemeli fontosságát.
A csaknem életnagyságú, üreges mellkép készítőjének inkább mesterségbeli tudásáról, mint művészi hajlamáról tudósít. Az ábrázolás mellkasa, sisakja aránytalanul kicsi, feje ezzel szemben túl nagy. A mester számára a nagyméretű kő vagy bronz szobrok egyaránt mintául szolgálhattak, bár valószínűbb, hogy kisebb Minerva bronzszobrocskákról vehette a mintát, s azt felnagyítva töltötte ki a felületeket a fazekasmesterségből jól ismert motívumokkal. Így került Minerva páncéljára tojássor minta, az azt körülvevő kígyóra pontkör motívum, vagy sisakja alól kilátszó hajára az edényekről jól ismert „söprűs” díszítés.
A lelőkörülményeket sajnos nem ismerjük, így nem dönthető el, hogy a fazekastelepen tisztelt istennő képmásáról, vagy pedig egy ott gyártott termékről van szó. A terrakotta mellkép azonban valószínű, hogy épületkülsőt díszített, akár a fazekastelepen, akár valamelyik környező település épületére szánva.”
(Zsidi Paula, Épületdísz Minerva ábrázolásával. In: Aquincumi látványraktár. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa, 67. old.)
A sisakot és Gorgó-fejes, pikkelyes páncélt viselő istennő, i.sz. 2. századra keltezett mellképe az óbudai Gázgyár területén, az egykori polgárváros keleti fazekastelepén került napvilágra.
