Hetente jelentkező új rovatunk az Aquincumi Múzeum különleges műtárgyait mutatja be röviden.
2023. szeptember 18.
A hét műtárgya e legionárius katona által használt sisak, mely „A római sas árnyékában – Katonaélet az aquincumi limes mentén” című, legújabb állandó kiállításunkon tekinthető meg.
„A bronz sisak az aquincumi kő legiotábor korai rétegeiből került elő 1981-ben. A sisakharang tetején öntött bronz tolltartót, elülső részén homlokvédő pántot, hátul részén pedig nagyobb méretű nyakszirtvédőlemezt képeztek ki. Kétoldalt vas csuklópántokkal felerősített arcvédőlemezzel látták el. A sisak az ún. császárkori gall típusú legionárius sisakok közé tartozik, amelyek különböző változatai, variánsai Augustus korától egészen Traianus uralkodási idejéig voltak használatban. A kiállított példányt a típus és a rétegtani viszonyok ismerete alapján a Kr.u. 1. század végére keltezhetjük.”
(Részlet A római sas árnyékában – Katonaélet az aquincumi limes mentén c. kiállításból.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. szeptember 11.
A hét műtárgya e gímszarvas agancsából készült, kakasviadalt ábrázoló bicskanyél, mely az aquincumi katonaváros területéről, a mai III. kerületi San Marco utcában került napvilágra.
„Lapos, csak első és hátsó nézetre kidolgozott faragvány. Két stilizált, egymással szemben álló, szimmetrikusan elhelyezett kakas díszíti, valószínűleg egy kakasviadalt ábrázoló bicskanyél. Vasszegecsekkel volt összefogva, alsó szárán bronz elszíneződés látható.”
(T. Bíró Mária, Alice M. Choyke, Vass Lóránt, Vecsey Ádám, Aquincumi csonttárgyak. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 2. Budapest 2012., 101. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. szeptember 4.
A hét műtárgya e 3. századra keltezett függő, mely az aquincumi polgárváros és katonaváros között található, ún. Benedek Elek utcai temető egyik sírjából került napvilágra.
„Aranylemezből készült kétfülű edény (kratér) formájú függő. Préselt, az edényforma hasrészén függőleges rovátkolással díszített. Fülei hornyolt keskeny pántból hajlítva. Akasztója szélesebb, hornyolt pántból készült karika.”
Méretei: 25×20 mm
(R. Facsády Annamária, Aquincumi ékszerek. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 1. Budapest 2009, 116. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. augusztus 28.
A hét műtárgyai e csontból faragott játékzsetonok a 2-4. századból, melyek Aquincum területéről kerültek napvilágra.
„Az ásatásokon leggyakrabban előkerülő játéktartozék: a zseton. Neve görögül pessos (’kavics’), latinul leginkább calculus, de említik calx, gemma, lapillus (mindegyik jelentése: ’kövecs’) vagy egyes játékokhoz kapcsolódóan latrunculus (’latrocska’), miles (’katona’) vagy hostis (’ellenség’) néven is.
A társasjátékok jellegéből adódóan a szemben álló felek zsetonjainak különbözőnek kellett lenniük. Az üvegzsetonok színükben tértek el, az esztergált csontkorongoknak pedig a két felülete különbözött: az egyiket megtartották vízszintesnek (valamilyen jelöléssel vagy anélkül), míg a másik homorú kialakítást nyert. Egyszerre úgyis csak az egyik felükkel lehetett játszani.
A régészeti feltárásokon feltűnően nagy számban kerülnek elő különböző színű, házilag barkácsolt, kerekre reszelt kerámiaedény- vagy tégladarabok is. Ezekkel azonban óvatosan kell bánni, mert egy részüket fenéktörlésre használták.”
(Idézet a FELTÁRVA! …avagy még mindig van új a föld alatt c. időszaki kiállításból. A tárlat 2023. december végéig tekinthető meg az Aquincumi Múzeumban.)
2023. augusztus 21.
A hét műtárgya ezen emberalakos fülű ál-kantharosz a La Tène „B‑C” átmeneti periódusból (i. e. 3. század közepe), mely a Csepel-szigeten, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító területén, az Ős- és Népvándorlás kori Főosztály által feltárt kelta temető egyik sírjából került napvilágra.
„Az időszak, de valószínűleg az egész temető egyik legjelentősebb temetkezése volt a 149. számú hamvasztásos rítusú férfi sír. Az itt eltemetett harcos holttestét pajzsával, kardjával, lándzsájával, ékszereivel együtt helyezhették a halotti máglyára. A hamvait sírgödörbe helyezett étel-ital áldozatot tartalmazó edények (két nagyméretű kerámia edény, két kis korsó és két tál) közé szórták, míg fegyvereinek máglyán megégett maradványait egy csomóba gyűjtve, a sírgödör északi falához helyezték el.
[…Az itt bemutatott,] a klasszikus görög edényforma alapján – pszeudo-kantharosznak is nevezett edény két fülét egy férfi és egy női emberalak alkotja. Ez az edény kifejezetten a temetési szertartáshoz készült. A látszólag nagy műgonddal készült kézzel formált edény gyengén kiégetett, igen rossz megtartású, felületét a belső oldalon nem is dolgozták el. A tárgy ennek ellenére a kelta művészet kiemelkedő alkotása. A Kr. e. 3. század középső szakaszában elterjedő, állat- és (esetenként) emberi alakos fülekkel díszített kantharosz formájú edények szép számmal fordulnak elő a keleti kelta kultúrkörben. A csepelihez hasonló, mindkét fülön teljes emberalakokat ábrázoló, nagyméretű (ép) edények közül azonban mindössze egyetlen példány ismert még a Kárpát-medencéből, amely az erdélyi Maroskarnáról (Blandiana) került elő.”
(Horváth M. Attila, Sárkányok és madarak népe – A Csepel-sziget keltái. Budapest 2019, 33-36. old.)
A műtárgyat restaurálta: Lészkó Ildikó
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. augusztus 14.
A hét műtárgya e 2. századi láb alakú téglabélyegző, a talpon a fazekast és a műhelyt jelző retrográd felirattal.
„[Az egykori Óbudai Gázgyár területén feltárt] téglaégetőkemencékkel kell kapcsolatba hoznunk egy bélyegzőt, melyet nem az ásatások alkalmával találtak, hanem az 1931. év folyamán szereztünk meg. A világháború első éveiben egy szavahihető rendőrőrmester találta, aki a gázgyár területén teljesített szolgálatot, s egy építkezés alkalmával alapásáskor került elő.
Annál is inkább értékesebb ez a darab, mert mint bélyegzőt csak téglák jelzésénél használták s lelhelyénél fogva is a gázgyár területén működő téglaégetők működésével függ össze. A bélyegző emberi lábformát mutat, hossza 15.3, legnagyobb szélessége 6.2, s csonka magassága 6.9 cm. Mai állapotában hiányzik a fogója, mely a nyomok után követte az emberi láb formáját s a bokában végződött. Anyaga keményre égetett rózsaszínbe játszó sárga agyag. […]
Bélyegünk feloldása D (quarta) of(ficina) Vindo | nis Ak(incensis v. Ak(inci). […]
A gyáros neve, Vindo szerepel rajta, s előtte a D nyilván azt jelenti, hogy e bélyegét a negyedik műhelye (officina) használta. S hogy valóban aquincumi is volt ez a gyár, a gyáros neve után ott az Ak(incensis) jelző.”
(Kuzsinszky Bálint: A gázgyári római fazekastelep Aquincumban = Das grosse römische Töpferviertel in Aquincum, Budapest Régiségei (1932) 18, 3-423, 46-47. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. augusztus 7.
A hét műtárgya e 2-3. századi, női fejet mintázó agyagnegatív az aquincumi polgárváros keleti fazekastelepéről (az egykori Gázgyár területe), melyet arcos pohár készítéséhez használtak.
„Egy félminta egy öreg asszony fejéhez tartozott, […] fején egy kerek toldalék (Aufsatz) áll, mely a minta öntvényén kiálló gyűrűs szélével egy edény nyakához hasonlít és nyilvánvalóvá teszi, hogy a fej egy edény testét képezte, melynek lábát a nyak alkotta. Itt a minta tehát nemcsak a nyak alatt, hanem a tetején is nyitva volt és külön kellett mindegyik felét kiönteni és egymáshoz ragasztani, hogy az edény belül üres legyen. Szóval egészen úgy, amint a mécsek készültek. Az asszony feje egy kétrétben simán összerakott kendővel van átkötve, mely alól a fülek fölött egy-egy csomó haj kiáll. Az egyik oldalon a haj fürtökben borul a fülre. Vastag szemöldökei fölött homlokán hosszában két ránc vonul, még ráncosabb az arca és két felén a ráncok az álla alatt összeérnek […].”
„A legtöbb terrakottát gyárilag állították elő. Különösen a kisebb szobrocskák ugyanis úgy készültek, hogy mintákból préselték ki. A minta több részből állhatott, de legtöbbször két egymásba illő fele volt, úgy mint a mécsmintáknak, és külön öntötték ki a két részt, melyeket aztán összeragasztottak és az érintkezés helyén a varratokat letisztították, esetleg az egész szobrot átdolgozták. Ezért az így készült szobrok belül üresek. Még akkor is, ha a mintát egyszerre öntötték ki, a tömör öntvényt csak úgy vehették ki belőle, ha a mintának legalább két része volt, melyeket szétszedhettek. […] Azonban ritkán kerül meg mind a két mintafél, legtöbbször csak az egyik felét találjuk.”
(Kuzsinszky Bálint: A gázgyári római fazekastelep Aquincumban = Das grosse römische Töpferviertel in Aquincum, Budapest Régiségei (1932) 18, 3-423, 325. és 322. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. július 31.
A hét műtárgya e 2-3. századra keltezhető, bronz vakarókés azaz strigilis, mely a mai Flórián téren található legiotábori nagyfürdőben (Thermae Maiores) került napvilágra.
„Bronz vakarókés, feje és fogója bordás díszítésű. Az ókori tisztálkodás fontos eszköze, a fürdőfelszerelés része. Az ívelt kanálrésszel vakarták le a testre tapadt olajos izzadságot, piszkot. A rómaiak gyakran karikára fűzve, olajtartó flaskával és nyeles csészével együtt vitték magukkal a fürdőbe. Ha volt, nem is egyet, hanem többet. Aquincumból eddig három strigilis került elő, az itt bemutatott példány a legio nagy fürdőjéből származik.”
(Csontos Katalin – Fényes Gabriella, Maszkszerű építészeti dísz. In: Fényes Gabriella, Wellness az ókorban – Fürdőkultúra Aquincumban c. kiállítás katalógusa.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. július 24.
A hét műtárgya ezen átfúrt szalukapa penge töredéke a középső neolitikumból (vonaldíszes kerámia kultúrája, kottafejes/Zseliz stílus időszaka. i. e. 5300—5000/4950), mely Biatorbágy-Hosszúrétek lelőhelyen került napvilágra.
„Párhuzamos oldalú „kaptafa” alakú csiszolt kőeszköz furatnál eltört darabja. Keresztmetszete alul lapos, felül erősen domború. A furatra merőleges él lekerekített, erősen használt. Foka hiányzik. Sötétszürke. Kontakt metabázit.”
„A legsokoldalúbb újkőkori kőeszköz a szalukapa volt. Alul laposra, felül domborúra csiszolt pengéjüket mindig élükre merőlegesen nyelezték. Többnyire rövid nyelű egykezes szerszámok lehettek, amelyeket a favágáson kívül elsődlegesen vájóeszközként hajlatok, ívek faragására illetve kérgelésre használtak.
Az átfúrt szalukapa- és balta-pengék, buzogányok a nyéllyuknál, a használat, de már az átfúrás során is, könnyebben eltörhettek, gyakorlati hasznuk így kevésbé feltételezhető. Valószínűleg nemcsak munkaeszközök, hanem szimbolikus tárgyak, fegyverek, és magasabb presztízst jelző tárgyak is lehettek.
A kőeszközök átfúrása íjas szerkezettel, üreges fával, nedves homok segítségével történhetett. A munkafolyamatról fúrómagok és félig átfúrt példányok árulkodnak.”
(M. Virág Zsuzsanna, 7000 éves üzenet. Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén. Budapest 2020, 129. és 45. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. július 17.
A hét műtárgya e 4. század elejére keltezett ládaveret, mely további társaival és egyéb mellékletekkel együtt, egy 4. századi gazdag női temetkezésből került napvilágra a III. kerületi Zápor utcában.
„A területen az aquincumi katonaváros Kr. u. 2–3. századi épületeinek visszabontott, elpusztult falrészleteit és 11, többségében a Kr. u. 3. században eltemetett gyermek földi maradványait tartalmazó sírt tártunk fel. Ezek mellett két felnőttsír is napvilágot látott. Az egyikben egy 4. század első felében eltemetett, 40 éves kora körül elhunyt nő fölé, egy bronzveretekkel díszített ládát helyeztek, lába mellé pedig egy bronzkorsót. Erre a temetkezésre néhány évtizeddel később, egy 7–8 éves kislány sírgödrét ásták rá.
A láda nagy részét a gyermek sírgödrének kiásása során elpusztították, csupán az egyik hosszanti oldala maradt meg, talán azért, mert kívül esett a második beásási gödrön. A gyermek eltemetésekor a sírásók a láda belógó, nekik útban lévő (feltehetően ekkor már korhadó) részeit könnyedén szétverhették és kidobhatták. A sírgödör falán kívül húzódó, in situ megőrződött oldallap a sarokveretek távolsága alapján 78×60 centiméteres volt, eredetileg tehát egy meglehetősen impozáns méretű ládával temették el az elhunytat. A tartalmának értékesebb részeit a sírásók nyilvánvalóan kiemelték, ugyanakkor egy-két apróság elkerülte a figyelmüket. A két váz közötti betöltésből két festékdörzsölőlap töredéke és egy csontguzsaly került elő, amelyek eredetileg a ládában kaphattak helyet.”
(Részlet a FELTÁRVA! …avagy még mindig van új a föld alatt c. időszaki kiállításból. A tárlat 2023. december végéig tekinthető meg az Aquincumi Múzeumban.)
Fotó: Komjáthy Péter
 |
 |
2023. július 10.
A hét műtárgyai ezen i. e. 1. századi, illetve i. sz. 1. századi összekorrodált denariusok (római ezüstpénz), melyek az egykori óbudai Szeszgyár (III. Folyamőr utca) feltárása során kerültek napvilágra.
Összeforrt ezüstpénzek
„A szeszgyári talajban zajló kémiai folyamatok kifürkészhetetlen akarata folytán két római ezüstérme végzetesen összeforrt. Az egyik Vespasianus császár (69–79) arcképét mutatja, a másik ennél is korábbi: a „második triumvirátus” korából (Kr. e. 43–36) származó hadi veret. Ez utóbbi felbukkanása nem olyan meglepő, mint amilyennek első olvasásra tűnhet. A római pénzforgalomból ugyanis az állam nem vonta ki a régebbi verésű pénzeket (a magasabb nemesfémtartalmú érmék tezaurálása azonban tüstént megkezdődött, amint a császárok a pénzrontás eszközéhez folyamodtak), így a bőven Pannonia megalakulása előtti időből származó triumvirveretek még Aquincum 3. századi objektumaiban is fel-felbukkannak.”
(Részlet a FELTÁRVA! …avagy még mindig van új a föld alatt c. időszaki kiállításból. A tárlat 2023. december végéig tekinthető meg az Aquincumi Múzeumban.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. július 3.
A hét műtárgya e 2-3. századra keltezett csepegtető edény, mely az aquincumi katonaváros nyugati temetőjében került napvilágra.
„E különleges edényforma funkciója körül mind a mai napig sorakoznak a kérdőjelek. Sokáig tartotta magát az az elképzelés, miszerint ez volna az ókor cumisüvege. Ezt azonban cáfolja, hogy nem csak gyermeksírokban találjuk mellékletként, hanem felnőttek: férfiak és nők mellett is. Emellett az üveg csőrét nagyon vékony üveg alkotja, amelyet senki sem adna szívesen csecsemők szájába. A forma valószínűleg valamilyen folyadék kitöltésére szolgálhatott. Anyagvizsgálatok olajos szubsztanciák maradványát mutatták ki bennük, így adja magát a feltételezés, hogy az olajmécsesek utántöltéséhez használhatták.”
(Részlet a FELTÁRVA! …avagy még mindig van új a föld alatt c. időszaki kiállításból. A tárlat 2023. december végéig tekinthető meg az Aquincumi Múzeumban.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. június 26.
A hét műtárgya e 2–3. századra keltezett, FORTIS „márkajelzésű” mécses, mely az egykori óbudai Szeszgyár (III. Folyamőr utca) feltárása során került napvilágra.
𝐅𝐨𝐫𝐭𝐢𝐬™
„A Kr. e. 1. század végétől nagyipari léptékűvé fejlődő terrakotta mécsesgyártás megteremtette a „márkajelzések” iránti igényt. A gyártók nevéből vagy sajátos ikonjaiból (pálmaág, nyolcküllős kerék s a többi) megszülető firmajelzések – akárcsak napjainkban – a reklámot és a minőség garantálását szolgálták.
A római történelem egyik legtermelékenyebb mécsesgyárának a mutinai (modenai) FORTIS tartható. Ez észak-itáliai bázisáról a birodalom széles területeit, így a pannoniai tartományokat is ellátta jó minőségű árujával a Kr. u. 70–230 közötti években.
Az óbudai Szeszgyár területén eddig napvilágot látott mécsesek az alábbi cégjelzéseket viselik: FORTIS, SEXTI, LVCIVS F.”
(Részlet a FELTÁRVA! …avagy még mindig van új a föld alatt c. időszaki kiállításból. A tárlat 2023. december végéig tekinthető meg az Aquincumi Múzeumban.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. június 19.
A hét műtárgya e 2-3. századra keltezett arcos edény, mely a Bécsi út 68–84. szám alatti telken, 2019 márciusa és 2021 áprilisa között végzett feltárások során, az egykori aquincumi katonaváros nyugati temetőjéből került napvilágra.
„Unikális mellékletnek számít az a vörös bevonatos edény, amely egy groteszk stílusban megfogalmazott emberi arcot mintáz. Az ún. arcos edények a Római Birodalmon belül leginkább a Balkán-félsziget északnyugati részén és az egykori nyugati tartományokban bukkannak fel. Mindig egyedi módon, az adott régió jellemző edényformáiban és különféle méretekben állították elő. Kisebb-nagyobb töredékei szórványosan előfordulhatnak ugyan települések hulladékmaradványai között is, de kijelenthető, hogy az arcos edények a legtöbb esetben a szakrális szférához köthetőek: elsősorban fogadalmi ajándékként, halotti urnaként vagy – ahogy a mi esetünkben is – sírmellékletként használták.
Feltehetően Martialis egyik epigrammája (XIV. 176) is erre az edénytípusra utal:
Germán álarc (Persona Germana).
Mímelem a vörösarcu batáv fazekasnak a képét:
Rám nézvén, te nevetsz, fél a gyerek s pityereg.
(Csengery János fordítása)”
(Részlet a FELTÁRVA! …avagy még mindig van új a föld alatt c. időszaki kiállításból. A tárlat 2023. december végéig tekinthető meg az Aquincumi Múzeumban.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. június 12.
A hét műtárgya e hüvelyével együtt háromrét hajtott kard, mely az i. e. 3. század második felére – 2. század elejére keltezhető, és a Csepel-szigeten, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító területén feltárt kelta temető egyik sírjából került napvilágra.
„A halál az általános emberi felfogás szerint az embert csak az élőkkel való közösségből veszi ki, de lelke tovább él, s épp úgy tagja marad a családnak, a közösségnek, a nemzetnek, mint életében. Ezért az élők gondoskodtak arról, hogy a halottnak legyen lakóhelye, hogy földi maradványait illő módon őrizzék meg.
A görögök vallásos hite szerint például a temetetlen halottak lelke nem juthatott be az alvilágba, hanem a Styx folyó partján kellett kóborolnia, amíg el nem temették. Hitük szerint az istenek is megbüntetik azt, aki nem gondoskodik hozzátartozójának eltemetéséről és nem tartja tiszteletben az elhunytak sírját.
Hasonló gondolatok vezérelhették a Csepel-szigeten egykor élt keltákat, amikor egy elhunyt harcos sírját megásták. A későbbi korok földmunkái, tereprendezései során maga a 436. sz. sír és a sírmellékletek többsége elpusztult, csupán a sírfenékbe ásott kis gödör maradt épen, melybe az elhunyt hamvait és a máglyán megégett és összehajtogatott kardját helyezték.
A kard összehajtása rituális értékű, mivel gyakran külön személynek tekintették, sőt el is nevezték. Így a fegyver gazdájával együtt hal, és közösen léphetnek be a túlvilágba.”
(Horváth M. Attila, Sárkányok és madarak népe – A Csepel-sziget keltái. Budapest 2019, 50. old.)
A műtárgyat restaurálta: Várnai Éva
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. június 5.
A hét műtárgya e medve szemfogat utánzó, szarvasmarha csontjából készült dísz, mely az aquincumi katonaváros nyugati temetője egyik sírjából került napvilágra. A dísz két másik hasonló szemfogutánzattal és egy szintén csontból készült korongdísszel egy szíjon lehetett.
„Medve szemfogat méretarányosan leképző, hosszú csontból kialakított faragvány, középen a felfűzéshez szükséges két furattal. A fogkorona és a gyökér anatómiai határát vésett vonal jelöli.”
„Az élő testben rejlő szakrális, átszármaztatható erő hite nem idegen a népi gondolkodástól. Ezen hiedelmek régészetileg számtalan esetben bizonyíthatók, amikor a férfiak veszélyes vadak, pl. medve, farkas fogaiból készítenek maguk számára amuletteket, azzal a célzattal, hogy a csontokon keresztül az állat „lelke” apotropaikus erővel védelmezze őket. Meglepő módon a népi vallásosság, a generációkon át őrzött babonák az erősen urbanizált római társadalom bizonyos rétegeinél „modernizálva” ugyan, de még mindig felbukkantak. Az egész világon megtalálható, bajoktól védelmet nyújtó hiedelem – a félelmetes medvefog viselése – puszta imitáció lesz. Az aquincumi temető egyik férfi sírjában megtalált három „medvefogról” Alice Choyke megállapította, hogy egy nagy testű háziállat alsó lábszárcsontjából készült faragványok. A faragványok mérete pontosan azonos a medvefoggal, sőt a fogkorona és foggyökér elválasztását is anatómiailag helyesen ábrázolták.”
„A medve erejének attributumait pars pro toto imitálással is ugyanúgy lehet birtokolni, ugyanakkor a hosszú csontból készült imitációkat könnyebb kilyukasztani, láncra fűzni vagy pedig a ruhára felvarrni.”
(T. Bíró Mária, Alice M. Choyke, Vass Lóránt, Vecsey Ádám, Aquincumi csonttárgyak. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 2. Budapest 2012., 82., 9-10, 27. old.)
(Lásd még: Choyke, A. M.: The Bone is the Beast: Animal Amulets and Ornaments in Power and Magic. In: Campana, D. et alii (eds.) Anthropological approaches to Zooarchaeology. Complexity, Colonialism, and Animal Transformations. Oxford 2010, 197–209.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. május 29.
A hét műtárgya e virágfejet formázó, mennyezetkazettához tartozó mészkő épületdísz, mely az aquincumi polgárváros nagy közfürdője öltözőjében került napvilágra, még a 19. századi feltárások során.
„Szélei töredezettek, hiányosak. A rozetta kerek alapból indulva tölcséresen szélesedik. Oldalait hat vastag, kétosztatú sziromlevél alkotja. Az összeboruló ivarleveleket tíz, csonkakúpot formázó, felfelé szűkülő és legömbölyített fejben végződő barázda alkotja. A barázdafejek által körülzárt mezőt félgömb tölti ki.”
(Budai Balogh Tibor, Rozetta. In: Fényes Gabriella, Wellness az ókorban – Fürdőkultúra Aquincumban c. kiállítás katalógusa.)
„A város fórumkörzetében álló impozáns középületnek [nagy közfürdő] nemcsak a külső megjelenése, hanem belső díszítése is hangsúlyozta jelentőségét. Három, egymás mellett sorakozó, nagyjából 7 méter fesztávolságú, dongaboltozatú termének mennyezetét faragott kőkazetták díszítették. Az apszisos helyiségek félkupolás lefedésűek lehettek. A helyiségeket színes falfestéssel és stukkóval díszítették, s ahogy azt a feltárások során előkerült számtalan töredék is jelzi, üveg ablakai voltak.”
(Zsidi P., Az aquincumi polgárváros. Vezető az Aquincumi Múzeum romkertjében. Aquincumi zsebkönyvek 1. Második kiadás. Budapest, 2013, 66.)
2023. május 22.
A hét műtárgya e 3. századra keltezett fülbevaló, mely az aquincumi katonaváros Bécsi út mentén húzódó temetőjének egyik sírjából került napvilágra.
„S akasztós arany fülbevaló, zárt foglalatú fejjel. Az ovális zafírkövet filigrános aranykeret övezi, amelynek hátoldalához körben huzalokból hajlított kampókat forrasztottak. Ezeken eredetileg igazgyöngyök voltak. S alakú akasztókampója törött.”
(R. Facsády Annamária, Aquincumi ékszerek. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 1. Budapest 2009, 122. old.)
A fülbevaló egy felnőtt nő bolygatatlan mészkő szarkofágjából került napvilágra, számos egyéb melléklettel egyetemben. Mivel felirat nem került felvésésre, ezért a szarkofágban nyugvó hölgy nevét nem ismerhetjük.
(Lásd: Topál Judit, Roman Cemeteries of Aquincum, Pannonia. The western cemetery, Bécsi Road II., Budapest 2003. 57. oldal)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. május 15.
A hét műtárgya e mészkő sírsztélé töredék, mely még a 19. század végén, a Bécsi úton, az egykori Victoria téglagyár területén került napvilágra.
„Felső részéből csak a jobb oldali pillér alja maradt meg, a felírásos lap, melyet a pillérek két oldalt szegélyeztek, elkallódott. Sértetlen a tábla középső része: jobbra lépő lovat ábrázol, melyet kantárszáron szembe álló férfi tart. A ló felszerszámozva van, hátán nyereg, melyet pitykékkel díszített farmatring és haskötő szorít a testhez. A nyakról a szügy táján két szíjon félholdak csüngenek. Apró pitykék díszítik a kantárszíjakat is. A férfi fedetlen fővel jelenik meg, ruházata csak a térdig érő tunicából áll, mely a hason csatos övvel fel van kötve. A ló kantárszárát fölemelt jobb kezével fogja, baljával a hegye alatt szalaggal átkötött lándzsát tartja. A jelenetet oldalt balra kapocs, jobbra körző, a ló hátsó része fölött fejsze (ascia) egészítik ki.”
(Kuzsinszky Bálint, Az Aquincumi Múzeum kőemlékei (az építészeti részek kihagyásával), Budapest Régiségei 5 (1897), 95-164, 157. oldal.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. május 8.
A hét műtárgya e kora bronzkori, szarvasagancsból faragott szigony, mely a Harangedényes kultúra, Csepel-csoportjához köthető, és i. e. 2500–2200/2100 közé keltezhető. A szigony az M0 Szigetszentmiklós-Üdülősor lelőhelyen került napvilágra.
„Már a paleolitikumtól kezdve nagy becsben tartották a folyókból, tavakból származó táplálékot. A vizek, mocsarak rendkívül gazdagok voltak halban, kagylóban, csigában és különböző vízi madarakban. A halászat számos eszköze fennmaradt az őskorból. Szigonyok, horgok, hálónehezékek utalnak e tevékenység fontosságára. A rézkor időszakából nagy számban ismert kagylóhéjkupacok arra utalnak, hogy elképesztő mennyiségben fogyasztottak puhatestűeket is. A kagyló a korábbi és későbbi időszakokra is jellemző ínségeledel. És ha már a különlegességeknél tartunk: a teknős húsa is kelendő portéka volt.”
(Kisjuhász Viktória, Halászat, In: Budai Balogh Tibor & Vukics Adrienn (szerk.) H.A.S. – Háromfogásos gyomortörténelem Budapest 2023. 26. old. A kiadvány hamarosan kapható a múzeumban!)
Fotó: Szilágyi Nóra
 |
 |
2023. május 1.
A hét műtárgya két, Aquincumba a Római Birodalom más tájairól importált díszedény, mely a H.A.S. – Háromfogásos gyomortörténelem c. kiállításban tekinthető meg.
Mindkét műtárgy import díszáru, mégpedig terra sigillata. „Latinos hangzása ellenére a terra sigillata modern elnevezés. Olyan finom kidolgozású, keményre égetett, fényes, vörös felületű edényfajta gyűjtőneve, melyet fél évezreden át a Római Birodalom különböző kerámiaműhelyei gyártottak. Mivel kizárólag igen jó minőségű agyagból lehetett elkészíteni, ezért csak meghatározott fazekasműhelyekben gyárthatták. Jó minőségű áruról lévén szó, a kereskedelem számára megérte távoli területekre is szállítani.” (Vámos Péter, Import terra sigillata díszedények. In: Aquincumi látványraktár. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa, 63. old.)
Az első tárgy egy észak-itáliai műhely által gyártott tálka, peremén szőlőfürtöket és liliomokat formáló barbotindísszel. A második edény pedig egy Rheinzabernből (ma Németország) származó, szintén barbotin díszítéssel ellátott kerámia, hasán futó, visszanéző ló, és futó kutya, valamint az állatalakok között, a mintákat kiegészítő szabálytalan formák láthatók.
Mi az a barbotindísz? „Az ún. barbotine technika lényege, hogy a mintát a kiégetés előtt felvitt finom agyagiszapból alakítják ki pipetta segítségével valahogy úgy, ahogy manapság a sütemények habos díszítését készítik.” (Gabler Dénes, Terra sigillata, a rómaiak luxuskerámiája, Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2006, 8. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. április 24.
A hét műtárgya e két szoptatós edényke a késő bronzkor második feléből (i. e. 1250–900), melyek a Királyok útján kerületek napvilágra. A műtárgyak megtekinthetők H.A.S. – Háromfogásos gyomortörténelem című kiállításunkban.
„Bronzkori cumisüveg
Az ún. szoptatóedények az anyai törődés több ezer éves múltra visszatekintő, tárgyiasult jelképei. Az Ausztriában előkerült példányokon végzett anyagvizsgálatok kérődzők tejét, illetve abból készített „bébiétel” nyomait mutatták ki. Használatuk nagymértékben hozzájárult a helyi közösségek gyarapodásához, hiszen több gyermek egyidejű táplálását tették lehetővé, és szerepet játszhattak az 1–2 éves korban esedékes anyatejtől való elválasztás folyamatában is.”
(Szilas Gábor, Bronzkori cumisüveg, In: Budai Balogh Tibor & Vukics Adrienn (szerk.) H.A.S. – Háromfogásos gyomortörténelem Budapest 2023. 26. old. A kiadvány hamarosan kapható a múzeumban!)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. április 17.
A hét műtárgya e 2. századi, koson ülő Mercuriust ábrázoló mézeskalácsminta, mely az Aquincumi Múzeum Látványraktárában tekinthető meg.
„Crustulum, az ókor mézeskalácsa
Az áldozati kalács (libum) édes, mézzel készített változatban is ismert volt. Minden mézzel készített ételnek, süteménynek démonűző, gyógyító, életadó hatással kellett rendelkeznie. Így ezeket az édes, áldozati süteményeket – amelyek hasonlítottak napjaink mézeskalácsához –, több istennek is felajánlották vértelen áldozatként. Magas rangú városi köztisztviselők ünnepi játékok és egyéb állami ünnepek alkalmával mézesbor (mulsum) kíséretében osztogatták a résztvevőknek.
Rómából és a birodalom provinciáiból is ismertek lapos, kerek süteményformák. Pannoniában Savaria, Arrabona, Gorsium, Intercisa, Albertfalva és Aquincum büszkélkedhet ilyen konyhai segédeszközzel. Aquincumból többek között mitológiai jelenetes (Danaé), istenábrázolásos (Mercurius) és Marcus Aurelius császár ünnepi diadalmenetét ábrázoló lepénysütőforma is került már elő.”
(Vukics Adrienn, Crustulum, az ókor mézeskalácsa, In: Budai Balogh Tibor & Vukics Adrienn (szerk.) H.A.S. – Háromfogásos gyomortörténelem Budapest 2023. 144 old. A kiadvány hamarosan kapható a múzeumban!)
A képen látható műtárgy, a polgárváros keleti fazekastelepén, az egykori Óbudai Gázgyár területén került napvilágra. Átmérője: 11,5 cm; vastagsága: 1 cm.
2023. április 10.
A hét műtárgya e halott mellé helyezett, útravalóul szánt tojás szinte teljesen ép maradványa a 7–8. századból.
„A régészek állatcsontokon és edényeken kívül olykor tojásokat is találnak a sírokban. Már Móra Ferencet is foglalkoztatta a tojásmellékletek kérdése: vajon, mint útravaló, vagy mint szimbólum került a halott mellé? Mindkét érvelés elfogadható, ám az előbbi mellett szólhat, ha a tojást edény vagy más állati eredetű maradvány mellett találjuk. Más elképzelések szerint a választ az adhatja meg, hogy a tojás keltetlenül vagy kiköltötten került a sírba. A kiköltött tojások maradványainál szimbolikus – az avarok esetében valószínűleg termékenységgel kapcsolatos hiedelmet, – jelentést sejtenek. A langobard sírokba rakott tojások származhattak házityúktól, nyári lúdtól vagy akár böjti récétől is.”
—
„A sírokba helyezett tojások egy részénél a szimbolikus tartalom is valószínűsíthető. Ennek leglátványosabb példája a vörsi langobard temetőben előkerülő barnásvörösre festett tojás, amelyet az ásató a mai húsvéti pirostojás ősének gondolt.”
(Mészáros Boglárka, „Eltart a föld, csak legyen mit enni” és „A hímestojás története” In: Budai Balogh Tibor & Vukics Adrienn (szerk.) H.A.S. – Háromfogásos gyomortörténelem Budapest 2023, 176-178.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. április 3.
A hét műtárgya e mitológiai jelenettel díszített, 3. századi korsó, mely az aquincumi polgárváros keleti temetőjében került elő. A műtárgy megtekinthető H.A.S. – Háromfogásos gyomortörténelem c. időszaki kiállításunkon, mely április 1-től ismét látogatható.
„Egyfülű, szűknyakú, kissé lapított gömbtestű korsó, lapos talpgyűrűvel. A nyakat és a magas cilindrikus peremet egy markánsan kialakított gyűrű választja el. Nyakán a perem alatti részen kettő, vállán egy horizontális barázdával. A formából kipréselt szalagfület felfele álló halszálka motívum, továbbá az alsó végén két horizontális bordával elválasztva függőleges bordák díszítik. Az edény hasán a fül melletti egyik oldalon babérlevél girland alatt Léda a hattyúval, ezzel szemközti oldalon ugyancsak babérlevél girland alatt sziklán ülő meztelen, lanton játszó férfialak (feltehetően Apollon). Ezeket a fül alatti zónában kettő, míg vele szemközt egy csavart kannelúrás stilizált oszlop választja el.”
(A „Van új a föld alatt…” – Válogatás a 2009. év legszebb leleteiből c. kiállítás katalógusa)
Az egykori Óbudai Gázgyár területén 2010-ben feltárt korsót igen különlegessé teszi, hogy nem helyi gyártmány, sőt még csak nem is a Duna-vidékre nagy számban szállító galliai és germaniai fazekasműhelyek terméke.
A korsót az i.sz. 3. század közepén, Africa Proconsularis tartomány területén készítették, és komoly költségekkel szállíthatták Aquincumba. Az észak-afrikai provinciából később (3. század vége – 4. század) is csak limitált számú kerámia érkezett a Duna vidékére, az ilyen korai típusok „sokáig teljesen ismeretlenek voltak Pannonia területén. Ezek a maguk korában is ritkaságnak számíthattak az európai tartományokban, így minden bizonnyal komoly értéket képviseltek itt.”
(Lassányi Gábor, Afrika Aquincumban. Óbudai Anziksz, 2017 tavasz. A cikk az alábbi linken érhető el: https://obudaianziksz.hu/lassanyi-gabor-afrika-aquincumban/)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. március 27.
A hét műtárgya e házaspárt ábrázoló sírsztélé töredék, mely a III. kerületi Nád utcában került napvilágra.
„Az oromzat két szélén palmettás sarokdísz. Az oromzatban rozetta. A képmezőben házaspár fülkébe helyezett mellképe; kétoldalt egy-egy oszlop. A férfi jobbkarjával átkarolja feleségét. Felesége feltornyozott frizurával, tunicát és köpenyt hord, kezében alma. Férje öltözete szintén tunica és köpeny. Az alatta levő domborműből két fej maradt meg.”
(Németh Margit, Vezető az Aquincumi Múzeum Kőtárában, Budapest 1999, 38. old.)
A sztélén ábrázolt hölgy frizurája, a Faustina Maior által divatba hozott, jellegzetes hajviseletet utánozza.
„A korábbi időszaktól teljesen eltérő módon fésült hajformát tett általános viseletté Antoninus Pius császár híresen szép felesége, az idősebb Faustina. Frizurája azonban csak látszólag egyszerű – középen elválasztott haj, fejtetőre csavart konty – készítésmódja rendkívül munkaigényes lehetett. A fej két oldalán a szorosan lesimított, sok kis fonatból kialakított hajat a tarkótól elindítva feltekerték, s a kontyot a fejtetőre tűzték. A fej sziluettje a frizura által alaposan megváltozott a korábbi korszakokhoz képest, a haj tömege miatt a fej hátsó része vált hangsúlyosabbá. A domborműves ábrázolásoknál természetszerűen a fejtetőre tűzött konty dominál, s ennek a jellegzetességének köszönhetően frizurája könnyen azonosítható több aquincumi emléken is.”
(R. Facsády Annamária, A nők ábrázolásának ikonográfiája az aquincumi sírköveken. Budapest Régiségei 41 (2008). 21–43, 24-25. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. március 20.
A hét műtárgya e fordított csonka kúp alakú tálka, mely a Nánási úton 2007-2008-ban feltárt, korábban ismeretlen újkőkori település területén került napvilágra. A tálka a vonaldíszes kerámia kultúrája, Zseliz stílus időszakára (i.e. 5200-5000/4950) keltezhető.
„Kívül, váltva vörösre és sárgára festett, bekarcolt és átmetszett körbefutó szalagmintával, belül cikk-cakk alakban bekarcolt, sárga-vörös festésű, sugárirányú vonalkötegekkel. Szürkésbarna. Polírozott. Homokkal soványított. Égetett agyag.”
(M. Virág Zsuzsanna, 7000 éves üzenet. Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén. Budapest 2020, 141. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. március 13.
A hét műtárgya e, katonaváros területén napvilágra került, i. sz. 2-3. századra keltezett, alvilági istencsoportot ábrázoló dombormű.
„A talán síremlékhez tartozó domborművön alvilági istenségek teljes csoportja látható, az ülő Dis Pater, kezében magas, kalapácsban végződő pálcával, és az alvilág kulcsaival, mellette pedig felesége, Proserpina, kosárral a kezében. Mindkét istenség fején gabonamérő edényt, modiust visel, amellyel alakjuk az alexandriai istenpárral, Szarapisszal és Ízisszel is azonossá válik. Dis Pater oldalán áll a hírnökpálcát és kalapot viselő Mercurius, aki a lelkeket az alvilágba vezeti, lábánál a háromfejű alvilági kutya Cerberos hever. Proserpina oldalán egy további női alak látszik, aki talán valamelyik alvilági istennő lehet.”
(Lassányi Gábor, Titkos utakon – Sötét varázslatok Aquincumban. Kiállítási vezető. Budapest 2017. 38-39. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. március 6.
A hét műtárgya e fém veret, stilizált indaszáron lovagló Putto ábrázolással, mely az aquincumi polgárváros ún. Symphorus-mithraeumából került napvilágra.
„Nagyobb méretű díszítményhez tartozott egy áttört mintájú öntött bronz rács darabja: ívelt leveles ágból szembe néző puttó nő ki, lábai indaként kapaszkodnak az ághoz. A puttó a jobb karját feltartja, tenyerénél törött, az analógiák szerint gyümölcsös tálat tarthatott a kezében. A játékos alaknak talán a fejformája a legjellegzetesebb: a dús, borzas haj és a pufók arc főként a 3. század elején általános a Severus-kori ábrázolásoknál.”
(Póczy K., Egy aquincumi pénzverde nyomában. Budapest Régiségei 28 (1991) 45–56., 45. old.)
A töredék számos egyéb beolvasztható fémdarabbal, valamint szerszámokkal és egy pénzverőtővel együtt került elő. Ez felveti annak a lehetőséget, hogy a Mithras-szentély területén vagy környezetében a 3. század elején pénzverde (esetleg pénzhamisító-műhely) működött.
Fotó: Komjáthy Péter
2023. február 28
A hét műtárgya ez az öt darab csont U alakú páncélpikkely, mely a Polgár utcában, az egykori aquincumi legiotábor területén került napvilágra.
„Öt darab csont U alakú páncélpikkely. Három különböző méretű pikkely bronzhuzalokkal van összeillesztve. Mindegyik csontpikkely a felső jobb szélén két vízszintesen elhelyezett kör alakú furattal van ellátva, míg a középső rész külső részén két-két függőleges furat található. A másik két összeillesztett pikkely szélesebbik felső szélén három egyenletesen elhelyezett furat van, a keskenyebbik lemez felső része, és mindkét lemez középső furatai pedig az előző darabokkal megegyező módon vannak kialakítva. A csontlemezek tetején a felettük levő lemezek félkör alakú ívének összeillesztésére szolgáló bemélyítés található.”
(T. Bíró Mária, Alice M. Choyke, Vass Lóránt, Vecsey Ádám, Aquincumi csonttárgyak. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 2. Budapest 2012., 77. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. február 20.
A hét műtárgya e 7. századra keltezett, öntött bronz szíjvég, mely a Csepel-szigeti Vízmű területén feltárt temetőből került napvilágra.
Az avar kori szíjvég előlapját „S” alakú indadísszel látták el, hátoldala díszítetlen.
„A Kr. u. 568-ban a Kárpát-medencébe érkező avarok, fegyvereiket és használati tárgyaikat változatos díszítésű, több mellékszíjas övekre függesztve hordták, melyeket veretekkel és szíjvégekkel díszítettek. A korai avar korban általában lemezes övvereteket és szíjvégeket készítettek, melyeken gyakran préselt vagy poncolt díszítőelemeket alkalmaztak. A Kr. u. 7. század utolsó harmadában jelentek meg az öntött veretekkel ékesített övgarnitúrák, melyek motívumai között a növényi ornamentika mellett állat- és emberábrázolások is előfordultak.”
(Horváth Attila, Avar viselet és fegyverzet. In: Aquincumi látványraktár. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa, 87. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2023. február 13.
A hét műtárgya, e hellenisztikus jelenetű üveggemmás, i.sz. 4. század első negyedére keltezett vasgyűrű, mely a katonaváros nyugati, Bécsi úti temetője egyik sírjából került elő.
„A vas gyűrűtest sima karika, a fej ezzel egyívű, de ovális formára van szétlapítva. Az ovális, fekete üvegből készült gemmát erre a lapra illesztették rá, foglalat nélkül. A gemmán hellenisztikus jelenet: jobbra léptető lovas alak, előtte ágaskodó oroszlán.”
(R. Facsády Annamária, Aquincumi ékszerek. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 1. Budapest 2009., 95. old.)
A sír, melyet homokkő lapokból állítottak össze, nagyjából azonos korú nő és férfi – vélhetően házaspár – csontjait rejtette. A lándzsával és pajzzsal felszerelt, oroszlánnal hadakozó lovast ábrázoló gemmával díszített gyűrűt a pár férfi tagja viselte.
(Lásd: Topál Judit, Roman Cemeteries of Aquincum, Pannonia. The western cemetery, Bécsi Road II., Budapest 2003. 47. oldal, 55-56. tábla)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. február 6.
A hét műtárgya e terra sigillata tálak készítésére szolgáló formatál, valamint formatálak kialakítására használt edénypecsétlő, melyek az aquincumi polgárváros keleti fazekastelepén, az egykori Gázgyár területén kerültek napvilágra.
A formatál belső oldalán, növényi motívumok közt üllőn kalapáló Vulcanus, valamint állatábrázolások (madarak, kecskék) láthatók. A képmezőben retrográd PACATI mesterjelzés. A képen láthatunk továbbá egy Vulcanust ábrázoló edénypecsétlőt, mely negatív minták kialakítására szolgált.
„Az aquincumi polgárváros keleti szélén húzódott a provinciaszékhely eddigi legnagyobb, összefüggően feltárt fazekastelepe, melyet legismertebb fazekasmestere nyomán Pacatus műhelyeként ismer a szakirodalom. […] Legismertebb termékei a reliefdíszes edények, a sigillaták voltak, melyek gyártásához szükséges több tucatnyi formatálat és pecsétlőt hoztak felszínre a feltárások. […]
A még puha formatál belső oldalába nyomták a kívánt kompozíciónak megfelelő bélyegzőket. Kedvelt motívumok voltak Vulcanus, hátrakötött kezű Pan, futó állatok, nyúl, egyes madártípusok, a maszk, valamint a szőlőlevél, szőlőfürt és inda. A kiégetés után így kapott negatívban korongolták ki az edényt. A színezéshez használt anyagokat dörzstálakban állították elő. A dörzstálkészlet, bennük a festékmaradványokkal ugyancsak megmaradt a műhely berendezéséből.”
(Zsidi Paula, Pacatus sigillata műhelye. In: Aquincumi látványraktár. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa, 59-61. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. január 30.
A hét műtárgya e 4. századra keltezett sírkamrából származó, ókeresztény jelképekkel díszített falfestmény, mely a Bécsi úton fűtővezeték ásása során került napvilágra 1985 júniusában.
„A Bécsi út és a rajta futó villamossínek alatt átfúró, a fűtővezeték helyét előkészítő kotrógép egy freskóval díszített kőlapot hozott felszínre. A mészkőlap egy földalatti sírkamra rövidebb, a munkagép lámpájával szemben lévő, nyugati oldalának alkotóeleme lehetett. A finoman eldolgozott alapozáson rácsozott mező alatt, ovális keretben Krisztus-monogram, madarak és két lombos ág ábrázolása látható. A kamra többi oldalát, padlóját, beleértve magát a sírt is, a kotrógép teljesen elpusztította, s miután éjjeli műszakban dolgoztak, a kiemelt törmelékben sem látva semmit, azt az úttest nyugati oldalán létesített feltöltéshez használták fel. Így a kamra méreteiről, formájáról, a benne nyugvó személyről sajnos nincsenek adataink, de valószínű, hogy e kis keresztény közösség egyik megbecsült tagja lehetett. Nem kizárt az sem, hogy sírja fölé kicsiny kápolnát emeltek, ami később gyülekező helyként is szolgálhatott, de ennek igazolására jelenleg sajnos nincs semmilyen lehetőség.”
(Topál Judit, Ókeresztény sírok az aquincumi katonaváros nyugati temetőjében. In: Zsidi Paula (szerk.) Ókeresztény emlékek Aquincumban. A BTM Aquincumi Múzeumának kamarakiállítása a Millennium alkalmából. Budapest 2000, 33-34. old.)
2023. január 23.
A hét műtárgya e, kora bronzkori Makó-kultúrához (i.e. 2800/2700 – 2400/2300) köthető belsődíszes tál, mely Rákoskeresztúron, a Péceli útnál került napvilágra!
“A sárgásbarna színű, tagolt talpgyűrűn álló tál külső-belső felületén geometriai elemekből álló bekarcolt, mészberakásos ornamentika látható.”
“A kora bronzkor időszakában különböző területek között megélénkülő kapcsolatrendszer kultúrákon átívelő egységesedő tárgyi hagyatékot eredményezett. A gyakran mésztartalmú anyaggal kitöltött, bekarcolt, vagy kivésett, geometrikus elemekből felépülő bonyolult díszítőrendszerű (pl. sakktábla) belsődíszes, talpas tálak a kor egyedi, reprezentatív készítményei.”
(Szilas Gábor “A bronzkor különböző fázisainak jellegzetes tárgyi emlékanyaga” In: Aquincumi látványraktár. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa, 42. old.; a tárgy leírása a 98. oldalon olvasható.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. január 16.
A hét műtárgya e maszkszerű építészeti dísz. „A homokkőből faragott kőemlék 1964 óta szerepel az Aquincumi Múzeum kőtári nyilvántartásában. Előkerülésének időpontja és körülményei ismeretlenek. Felülete helyenként kopott, élei enyhén töredezettek. A homlok közepén fúrt lyuk, hátsó síkjában kónikus mélyedés látható. A maszkszerű fej hátsó síkja egyenesre vágott, alja homorú. Az arc lapos, széles. A túlhangsúlyozott szemhéjak közötti szűk tér javát a markánsan kifaragott szivárványhártya tölti ki. Az orr enyhén szélesedik, az előreugró vastag ajkakat arcszőrzet keretezi. A szakáll anyagszerűségét stilizált, a szőrzet hullámzását alig érzékeltető, jobbára függőleges irányítású barázdálás fejezi ki. A homlokra boruló, kopott tárgy eredetileg koszorút formázhatott. A fül nélküli férfiarc enyhén hátradőlve, lentről néz fölfelé. A kőfej a széles, nagy tömegű szakáll homorú kiképzésű, alsó síkjával támaszkodott ahhoz az építményhez (kúthoz?), amelynek díszítését képezte. A homlok közepi átfúrás – eredeti állapotában talán a homlokon viselt tárgy díszítményébe rejtve – a rögzítés céljára szolgált.”
(Budai Balogh Tibor, Maszkszerű építészeti dísz. In: Fényes Gabriella, Wellness az ókorban – Fürdőkultúra Aquincumban c. kiállítás katalógusa.)
Fotó: Ortolf Harl
2023. január 9.
A hét műtárgya ezen a héten e madár alakú fejben végződő díszhajtű. „A madár (galamb?) öt részre tagolt szögletes posztamensen áll. A szeme pontkörös körzővel készült, a teste vésett vonalakkal van díszítve. A faroktollazata plasztikusan ki van hangsúlyozva.” Nyersanyaga szarvasmarha méretű, lábközépcsont, diaphysis. A hajtű az aquincumi katonaváros területén, a mai Zápor utcában került napvilágra.
(T. Bíró Mária, Alice M. Choyke, Vass Lóránt, Vecsey Ádám, Aquincumi csonttárgyak. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 2. Budapest 2012., 92. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2023. január 2.
A hét műtárgya e Bonus Eventust ábrázoló aranygyűrű töredék. A gyűrű letört fejrészén ovális nicolo gemmát találunk, arany keretbe foglalva. A sötétkék kövön Bonus Eventus álló alakja látható. Az i.sz. 2. századra keltezett gyűrűtöredék az aquincumi katonaváros északkeleti részén, a Folyamőr utcában került napvilágra. (Lásd R. Facsády Annamária, Aquincumi ékszerek. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 1. Budapest 2009, 103. old.)
No, de ki is volt ez a Bonus Eventus? Nevének jelentése némi latin (sőt pl. akár angol) nyelvtudással értelmezhető. Az istenségben a megtestesült jó kimenetelt tisztelhetjük. Eredeti szakterülete a mezőgazdasági értelemben vett eredmény volt, de ez később kibővült az élet egyéb területein bekövetkező (vagy remélt) sikerrel.
Marcus Terentius Varro, A mezőgazdaságról c. művében, a könyv bevezetésében munkájához segítségül hívja a földművelőket segítő istenségeket. Közöttük Bonus Eventust is megtaláljuk: „Nem habozom kérni a Vizet és a Jó Eredmény [Bonus Eventus] sem, mert víz nélkül az egész földművelés meddő és nyomorúságos, siker és jó eredmény nélkül ez öncsalás, nem művelés.” (Varro, A mezőgazdaságról 1.1.6, Kun József ford.)
Fotó: Komjáthy Péter
2022. december 26.
A hét műtárgya e, Csepel-sziget északi csúcsán feltárt kelta temetőben előkerült, i. e. 5-4. századra keltezett madár alakú, öntött bronz fibula!
„A „számszeríjas” rugószerkezetű bronz, madár alakú fibula a csepeli temető talán egyik leglátványosabb lelete. A fibula alakja leginkább egy alvó „kacsamadárhoz” hasonlítható. A kengyelt és a visszahajló lábat egy darabban öntötték ki. Felülete domború, az elvékonyodó és a visszahajló lábon a geometrikus díszítésű stilizált madárfej kettéágazó „csőrben” végződik.”
„A fibulák vagy ruhakapcsok, amivel a férfiak és a nők a felső ruházatukat, köpenyeiket összetűzték, már a késő bronzkor-kora vaskor óta ismertek. Alakjuk, kivitelezésük gyakran változott, szerkezetük azonban máig ugyanaz maradt. A formák és kialakítások folyamatos változásai nyomán nemcsak a divat, hanem a korszakok változásai is nyomon követhetők. A fibulák osztályozása során öt fő elemet vesznek figyelembe: rugószerkezet és tű, kengyel, tűtartó és láb. A korai kelta fibulák elsősorban bronzból készültek, később azonban gyakran előfordulnak vasból, vagy nemesfémből készített változataik is. A fibulák lába szinte minden esetben visszahajló. Ezek kezdetben főként egy madár alak sziluettjét tükrözik, mely a későbbiekben egyre stilizáltabbá, míg a La Tène „B” időszak végére egy egyszerű gombbá vált.”
(Horváth M. Attila, Sárkányok és madarak népe – A Csepel-sziget keltái. Budapest 2019, 18. old., 27. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2022. december 19.
A hét műtárgya e lófejes díszítésű, púposhátú csontfésű, mely a Budafoki úton, egy az i.sz. 5. század első évtizedeire keltezett temetkezéséből került napvilágra.
„A csiszolt csontlapokból készült fésűt a fogórészen és a keresztlécnél bronzszegek fogják össze. A fésű tetejét, a fogórész két oldalán ellentétes irányba néző, ívelt nyakú lófejek díszítik; az egyik fej letört. A megmaradt állatfejen pontkörös szem és bekarcolt vonalas keretezés (fejhám jelzése?) látható. A fésű mindkét oldala vésett körökkel díszített. A félköríves fogólap közepén 7 db pontkörből kialakított kör formájú díszítés, melynek közepét egy nagyobb koncentrikus kör foglalja el. A fogak fölötti vízszintes lécen 2–2 kisebb pontkörből és a felső minta középső köréhez hasonló, nagyobb koncentrikus körből álló, négyszer ismétlődő minta látható.”
„A Budafoki úton eltemetett idős asszony népi hovatartozásáról csak annyi mondható, hogy a tárgyak, melyeket használt és viselt, az 5. század első évtizedeiben, a provincia hun foglalása előtt vagy a foglalás idején, a 420–430–as években készültek és keleti germán jellegűek. Már eddig is körvonalazódott, hogy a budai oldal provinciális lakossága a hun foglalást megelőzően együtt élt barbár származású csoportokkal. A Budafoki úti sírnál megfigyelt temetkezési szokások, a fibulás–övcsatos női viselet a budai oldal keleti germán beköltözőinek egyikét reprezentálja.”
(Nagy Margit, Kora népvándorláskori sírleletek Budapest területéről, Budapest Régiségei 40 (2006) 95-155, 109. old, 112. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2022. december 12.
A hét műtárgya e Biatorbágy-Tyúkberek lelőhelyen napvilágra került kétarcú edény az újkőkorból (középső neolitikum, vonaldíszes kerámia kultúrája, Zseliz stílus időszaka. Kr. e. 5200—5000/4950)!
„Az emberarcú edények döntő többsége töredékesen és hiányosan kerül elő. A szerencsés esetekben rekonstruálható példányok alapján azonban bizonyos, hogy egy és két arccal felruházott darabok is léteztek. A kétarcúság ábrázolása talán az emberi létet meghatározó alapvető gondolat-párok, a születés-halál, hímnem-nőnem, vagy kozmikus szinten a Nap-Hold, valamit a világosság-sötétség összefüggéseinek megszemélyesítése lehetett. Eddig csak Budapest körzetében, a Békásmegyeren és Biatorbágyon előkerült töredékek alapján sikerült rekonstruálni ilyen különleges, kétarcú példányokat.”
A műtárgy leírása:
„Erősen öblösödő testű, hengeres nyakú palack alakú edény, nyakán egymással szemben két azonos módon kialakított emberi arccal, a vállon a négy, stilizált kezet jelző bütyökfül tapadási helyével. Az arcokat M-szerű bevésett vonal keretezi, alatta a vállrészre is ráhúzódó, sűrűn bekarcolt, váltva vörösre és sárgára festett cikk-cakk minta. Az orr plasztikus, kissé kónikus, a szemöldök összefüggő vízszintes borda. A szemeket és a szájat mélyen bevésett vonal jelzi. Az állon és a homlok felső sarkában vörös, a szem és az orr környékén, sárga festés nyomai. Az arcok két oldalán, a vállon és a perem közelében, mélyen vésett körbefutó és ívelt párhuzamos vonaldíszek. A hason mély bevágásokkal tagolt, koncentrikus körökben elrendezett, többszörösen bekarcolt szalagdísz. Kiegészített. Szürkésbarna, világosbarna foltos. Simított. Homokkal soványított. Égetett agyag.”
(M. Virág Zsuzsanna, 7000 éves üzenet. Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén. Budapest, 2020, 73. old., 158. old.)
Fotó: Szilágyi Nóra
2022. december 5.
A hét műtárgya e csontból készült, i.sz. 2. századra keltezett gladiátor-ábrázolásos bicskanyél, mely az aquincumi polgárváros területén került napvilágra.
“A férfiak hétköznapi gladiátorfetisizmusát a tematikus ruhakapcsoló-tűk mellett a csontból faragott vagy bronzból öntött kés- és bicskanyelek elégítették ki. Ezeken a helyes kis eszközökön általában egymagában ácsorgó, marcona harcost, ritkábban két egymásnak feszülő gladiátort ábrázoltak. Az Aquincumban előkerült csont bicskanyél érdekessége, hogy egy balkezes secutort, alighanem valós személyt ábrázol. A gladiátorképző iskolák, csakúgy, mint a modern vívóklubok, előszeretettel foglalkoztattak balkezeseket, akik az arénában kétségkívül előnyt élveztek jobbkezes ellenfeleikkel szemben.”
(Budai Balogh Tibor, Mindeközben. Egyidejű történések a Tiberis és a Duna partján, Budapest 2018, 33. old.)
Fotó: Komjáthy Péter
2022. november 28.
A hét műtárgyai az aquincumi polgárváros nyugati, Aranyárok menti temetőjének gyermeksírjához tartozó, i.sz. 1-2. századra keltezett, borostyán és csont crepundia (pénzes erszény, delfin, fallosz, fésű, cikáda [kabóca], fejsze és férfi isten alakú) díszei.
„Az ókori források szerint minden kisgyerek a születése után vagy később egy személyre szóló, gyakran a szülők vagy a gyerek nevét is megjelenítő láncot (crepundia) kapott, amelynek mágikus, bajelhárító erőt tulajdonítottak. A crepundia láncára felfűzött amulettelemek változatos formája (lunula, fallosz, fejsze, szerszám vagy állat-, ember-, istenábrázolások), illetve a láncon kifejtett hangjuk ugyanezt az elrettentést és a gonosz erők távol tartását célozta meg. Aquincumban több gyermeksírban is találtak főként borostyánból készült crepundia csüngőket, de női sírokban is előfordulnak. Ez utóbbiakban talált csüngőket ékszerként is hordhatták, amely mágikus védő szereppel is kiegészült.”
(Lassányi Gábor (szerk.), Titkos utakon – Sötét varázslatok Aquincumban. Kiállítási vezető. Budapest 2017. 8. old.)
2022. november 21.
A hét műtárgya: e Minervát ábrázoló, közel életnagyságú, üreges, terrakotta mellkép
„Minerva, a kézművesek és iparosok patrónája szobrának előkerülése az aquincumi polgárváros Pacatus fazekasműhelyéből nem meglepő. Ezúttal azonban nem a megszokott kisplasztikáról, vagy reliefábrázolásról van szó, hanem terrakotta nagyplasztikáról, ami nemcsak Pannoniában ritkaság, de az alkotás egyedülálló épsége külön kiemeli fontosságát.
A csaknem életnagyságú, üreges mellkép készítőjének inkább mesterségbeli tudásáról, mint művészi hajlamáról tudósít. Az ábrázolás mellkasa, sisakja aránytalanul kicsi, feje ezzel szemben túl nagy. A mester számára a nagyméretű kő vagy bronz szobrok egyaránt mintául szolgálhattak, bár valószínűbb, hogy kisebb Minerva bronzszobrocskákról vehette a mintát, s azt felnagyítva töltötte ki a felületeket a fazekasmesterségből jól ismert motívumokkal. Így került Minerva páncéljára tojássor minta, az azt körülvevő kígyóra pontkör motívum, vagy sisakja alól kilátszó hajára az edényekről jól ismert „söprűs” díszítés.
A lelőkörülményeket sajnos nem ismerjük, így nem dönthető el, hogy a fazekastelepen tisztelt istennő képmásáról, vagy pedig egy ott gyártott termékről van szó. A terrakotta mellkép azonban valószínű, hogy épületkülsőt díszített, akár a fazekastelepen, akár valamelyik környező település épületére szánva.”
(Zsidi Paula, Épületdísz Minerva ábrázolásával. In: Aquincumi látványraktár. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa, 67. old.)
A sisakot és Gorgó-fejes, pikkelyes páncélt viselő istennő, i.sz. 2. századra keltezett mellképe az óbudai Gázgyár területén, az egykori polgárváros keleti fazekastelepén került napvilágra.
