1/3

Aquincumi Dugó-blog (9.)

Ókeresztény sírkápolna

Óbudán közlekedve, ha csak egy kicsit is jobbra vagy balra tekintünk, szó szerint szemünk elé tárulnak a római emlékek vagy az azokat rejtő modern létesítmények. Most újabb óbudai helyszínről jelentkezünk az Aquincumi Dugó-bloggal.

De hol is járunk most?

A Vörösvári úttal párhuzamos Hunor utcán haladunk a Flórián tér felé. A Hunor, Kunigunda, Raktár és Körte utcák kereszteződésénél szemünk elé tárul egy kisebb park egy különös alaprajzú épület maradványaival. Ez nem más, mint az úgynevezett cella trichora, azaz háromkarélyos sírkápolna.

Először is lássuk a történelmi hátteret!

I. Constantinus (Nagy Konstantin) és Licinius császár 313-ban adta ki az úgynevezett milánói ediktumot, mely biztosította a római birodalom területén, így Aquincumban is élő keresztények számára a szabad vallásgyakorlást. Az egykori katonaváros északnyugati régiójában épült néhány évtizeddel később, a 4. század közepén, a cella trichora: az ókori Aquincumban működő keresztény közösségek egyik legjelentősebb, ma is látható építészeti emléke.

Ekkorra már az aquincumi katonaváros szerkezete teljesen átalakult. A 4. század folyamán a lakott terület egyre jobban beszűkült, és a Nagy Konstantin idején épült későrómai erőd, illetve a mai Árpád-híd budai hídfőjének környékére tevődött át. A korábbi szokásoktól eltérően a megmaradt lakosság már nem a városból kivezető utak mentén húzódó temetőkbe, hanem a hajdani lakóövezetben összedőlt illetve elbontott épületek helyére és romjai közé temetkezett.

Maga a lóhere alakú, háromkarélyos sírkápolna is egy 4. század első felében elpusztult épület maradványain épült fel. A kápolna környékén végzett ásatások későrómai kori ókeresztény temetkezéseket, valamit több, hasonló apszisos kiképzésű síremléket találtak. A felszínen ebből viszont már csak a cella trichora alaprajza látható.

Mi az amit látunk belőle?

A 9×9 méter alapterületű kápolnába egy téglalap alakú bejárati csarnokon keresztül juthatunk be. A feltárásokat megelőző tereprendezések és építkezések teljesen elpusztították a kápolna felmenő falait. A helyreállítási munkák során a régészeti emlék alapfalait fél méter magasan, eltérő falazással megemelték. A kápolna körül továbbá láthatjuk még a cella trichorát megelőző, többperiódusú, i.sz. 2-3. századra keltezhető épületek falainak maradványait, melyek a mai Hunor utca helyén levő római útra nyíltak.

Hamarosan újabb római épületmaradványok nyomába eredünk, hiszen Óbuda még számtalan rejtett vagy jól látható történelmi emléket tartogat számunkra, de ezek taglalása a következő blog bejegyzések alapját adja.

Egy szó, mint száz minden kedves érdeklődőt arra buzdítok, hogy tekintse meg a cella trichora, háromkarélyos ókeresztény sírkápolna maradványait (a legjobb gyalogosan) ha máskor nem, akkor egy hűvös téli reggelen az autó melegéből, de természetesen csak akkor, ha éppen nem halad a forgalom.

Quittner Zoltán

Az Aquincumi Dugó-blog korábbi bejegyzéseit ITT olvashatják!

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020