1/3

Új könyv: H.A.S. Háromfogásos gyomortörténelem

Megjelent új kiadványunk: H.A.S. Háromfogásos gyomortörténelem

„Bő bendő – szűk fej.” A finom falat
Hasat növel, de nem nevel – agyat.
(Mészöly Dezső ford.)
Shakespeare: Lóvátett lovagok, I. felvonás, 1. szín

H(alózni) A(lapvető) S(zükséglet). Mindennapi eset. Sőt, minden napszaki. (Ennél profánabb ügy már csak a folytatás lehet.) Ezzel együtt a rómaiak táplálkozási szokásain érdemes csámcsogni, már csak azért is, hogy megszabaduljon a világ a kínos sztereotípiáktól. A római gasztronómiatörténet ugyanis nem a fürjnyelvpástétommal, a színes orgiákkal és az önfeledt hányásokkal kezdődött. Színes tablóinkon felvonul a római történelem színe-virága a korai idők puritán gyomrú államférfiaitól a szellemi táplálékon felnőtt, fanyalgó entellektüeleken keresztül a gourmet konyha műfajteremtő géniuszaiig, hírhedt ínyencekig, leleményes séfekig és korlátokat nem ismerő császárokig. És a színes kavalkád szinte végeérhetetlen: lesz itt trójai disznó és számtalan római faló. A zöldség- és halnevű családok mellett feltűnnek az élősdi potyalesők, kiderül, milyen a zsarnokok vacsorája, és hogy az emésztőrendszer másik vége se maradjon ki az elbeszélésből, végül még a szellentés illemtanába is bepillantást nyerhetünk.

Akinek pedig a római konyha nem fekszi meg a gyomrát, az a teljesség és ellenpontozás reményében a Kárpát-medence őskori kultúráinak, illetve a népvándorláskor fiainak táplálkozási szokásaiba is belefeledkezhet néhány percig. Kiderül, milyen az igazi paleolit étrend, hogyan kerül a csizma az asztalra, és mikor jött el a gyomor-nyomor ideje, amikor kizárólag kagyló szerepelt menün reggel, éjjel meg este. (Már ha kockára vágva nem a szomszéd került tálba.) Attila etikettje mellett végre arra is fény derül, mit keresett a hús a nyereg alatt, miközben folyamatosan ömlik a sör és a kumisz.

Táplálkozástörténeti összefoglalásunk nem törekszik teljességre – már csak a helyszűke miatt sem. Kiállításunk – noha megvan a maga íve és időrendje – svédasztalt terít a látogató elé, amelyről mindenki kedve és igényei szerint csipegethet.

És téved Longaville lovag, mert ez az a lakoma, amely üresen hagyja a bendőt, de megtölti az – agyat.

 

A könyv kapható az Aquincumi Múzeum pénztárában. Ára: 3000 Ft. Angol fordításban 3300 Ft.

HAS_Plakát

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020