1/3

Egy műtárgy - Egy kérdés 14

Üveggyöngyök
Császárkori Barbaricum,
2-3. század
Lelőhely: XXIII. ker. Soroksár
Vető VII. dűlő

Mi mindent rejt egy autóút nyomvonala?

A főváros régészei már 1987 óta végeznek kutatásokat az M0-as autóút déli szektorában. Az ezredforduló tájékán merült fel annak a gondolata, hogy a már meglévő nyomvonalszakaszt autóúttá fejlesztik, tehát az 51-es út és az M5-ös autópálya között egy új pályaszakasz épülne. A tervezés és ütemezés megkönnyítésének céljából 2001 tavaszán a Budapesti Történeti Múzeum régészei terepbejárást végeztek az említett szakaszon, aminek köszönhetően 9 régészeti lelőhelyet azonosítottak, melyek közül 5 esetében végeztek megelőző feltárást.

2008 őszén és 2009. május–október között zajlott az M0-ás déli szektorának 002–003-as lelőhelyeinek feltárása. Az érintett terület két egykori patakmeder által határolt dombháton húzódik. Az ásatásnak köszönhetőn két korszak jelenségeit sikerült meghatározni: egy középkori teleprészletet, valamint egy császárkori települést és temetőt. Bár a teleprészlet is roppant izgalmas, bennünket most a temető érdekel, hiszen az üveggyöngyök az egyik temetkezés mellékleteként kerültek elő. Az érintett szakaszon 135 sír tártak fel, melyből 55 árokkal övezett volt. A gyöngyökkel díszített karperec gazdája is egy négyszögletes árokkal jelölt sírban nyugodott, melyet nem sokkal a temetés után rabolhatták ki a sírrablók. A csontokból mindössze a lábszárak töredékes darabjai maradtak meg, valamint az említett csonttöredékeken kívül csak gyöngyöket hagytak hátra a fosztogatók. A nagyarányú rablottság a korszak általános jellemzője, viszont érdemes kiemelni, hogy az árokkal övezett, feltételezhetően gazdagabb melléklettel ellátott sírok között még nagyobb a rablás aránya. Azt a tényt, hogy a jelöletlen, „szegényesebb” temetkezések ritkábban estek a rablás áldozatává az ásató régészek azzal indokolták, hogy az árokkal kerített sírokba rangosabb személyeket temethettek.

A tárgyak sírban talált helyzete alapján egy gyöngyből készült karkötőt rekonstruálhatunk. A csukló tájékán 6 db zöld színű, nagyméretű, gömbös testű üveggyöngy helyezkedett el. Méretük alapján akár karékre is gondolhatnánk, azonban ezt az ékszert mindössze 1-3 nagyobb és ritka típusú gyöngyszem jellemzi. A gyöngyből készült karékek, karperecek egyébként sokkal kevesebb sírban figyelhetők meg, mint a fémből készült darabok. E sír esetében ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a rablásról, amely a sír teljes egészét érintette. Így abban sem lehetünk biztosak, hogy az említett üveggyöngyök az eredeti helyzetükben maradtak és valóban az elhunyt karját díszítették.

Írta: Mészáros Boglárka régész, Ős- és Népvándorlás kori Főosztály
Fotó: Szilágyi Nóra

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020